Ezek a lehető legegészségtelenebb újévi fogadalmak

Mindenki hallott már a statisztikákról, amelyek az újévi fogadalmak betartására vonatkoznak: mindössze az emberek töredéke képes magát valódi változásra ösztönözni. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez nem is feltétlenül baj, hiszen akaratunkon kívül olyasmit tűztünk ki magunk elé, ami valójában nem tesz jót az egészségünknek.

Az újévi fogadalmak között gyakran találunk olyat, ami a mérlegen látott kilók brutális csökkentésére, drasztikus életviteli változtatásokra és az ész nélkül végzett, kimerítő edzésekre vonatkozik. Ezekkel pedig kettő hatalmas probléma van: az egyik, hogy szinte lehetetlen őket betartani – ezért van az, hogy február végére, illetve március elejére az edzőtermek újra elkezdenek kiürülni. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy milyen hatással vannak ezek az egészségünkre!

Ezek a lehető legegészségtelenebb újévi fogadalmak

Az alábbiakban felsoroljuk a lehető legegészségtelenebb újévi fogadalmakat, amelyek helyett 2023-ra érdemes valami mást kitalálnunk.

Teljes ételcsoportok kizárása

Nem jó ötlet azt mondani, hogy januártól például nem eszünk semmiféle szénhidrátot. Ez azért veszélyes, mert ha egyáltalán nem vagyunk megengedők magunkkal szemben, akkor sokkal hamarabb fel fogjuk adni a kitűzött célokat. De ugyanez igaz lehet azokra is, akik úgy döntöttek: 2023-tól vegán életmódot követnek. Ez persze nem egy egészségtelen táplálkozási forma, viszont egyik pillanatról a másikra szinte lehetetlen áttérni rá, ráadásul csak kevesen fektetnek elegendő energiát abba, hogy egy teljes, valóban egészséges vegán táplálkozási mintát alakítsanak ki maguknak. Enélkül pedig nem is éri meg belevágni.

Extrém súlyvesztés

Lehet, hogy a naptárunkban nagy betűkkel szerepel, hogy az egyes hónapfordulókra hány kilót szeretnénk majd nyomni. Heti 1,5-2 kilogrammos súlyvesztés már szép eredmény, de ennél többel nem érdemes számolni, az ugyanis már drasztikusnak számít. Ahhoz, hogy ennél gyorsabban érjük el a céljainkat, kíméletlen diétába kell fognunk, ami eleinte valóban hatásos lesz: a kilók elkezdenek leolvadni rólunk. Viszont szembe kel néznünk a ténnyel: egy ehhez szükséges szigorú fogyókúrát nem tudunk örökké folytatni, ami jojó-effektushoz vezet majd, ami kifejezetten rosszat tesz az egészségnek.

Mindent vagy semmit

Ha korábban évekig nem sportoltunk, most nem térhetünk át heti hét edzésre. Ez ugyanis extrém módon megterheli a testet, aminek időre lenne szüksége a regenerálódásra.

Ez nemcsak egészségtelen, de hamar észrevehetjük, hogy a teljesítményünk sem az igazi – nem csoda, a szervezetünk elfárad!

Túl sok cél

Új év, új lap, új kezdet: szinte természetes, hogy ilyenkor mindent egyszerre akarunk. Ha viszont túl sok minden lebeg egyszerre a szemünk előtt, könnyen célt téveszthetünk. Inkább készítsünk egy listát az egész évre lebontva, és haladjunk sorban!

Forrásunk volt.

Szerző: Szabó Anna


Címlapról ajánljuk

További cikkek

4 természetes talajtakaró a gazok ellen

Ha nem szeretnél vesződni a gaz irtásával, pláne nem vegyszerrel, akkor válaszd a természetes talajtakaró növények egyikét. Szemnek jóleső, zöld, praktikus és olcsó: íme, 4 talajtakaró növény, ami nem engedi felszínre törni a gazokat.