A TikTok 15 órás burgonyája minden percnyi várakozást megér

Amint beleharapsz ebbe a mennyei krumplikölteménybe, azonnal megérted, miért kell 15 óra az elkészítéséhez, és máris tervezni kezded, mikor vágsz bele újra.

A 15 órás burgonya története 2021. augusztus 1-jére nyúlik vissza, amikor is egy bizonyos Poppycooks nevű TikTok-felhasználó feltöltött egy videót arról, hogyan készül ez a csoda. A TikTokot azóta teljesen letarolta a recept: 18 milliós nézettséget generált, közel 3 millió lájkot és több mint 12 ezer hozzászólást kapott. Ezek után nem volt megállás, elkészítették a legnagyobb külföldi portálok, és most mi is.

A TikTok 15 órás burgonyája minden percnyi várakozást megér

Bármennyire is bonyolultnak tűnik, egyáltalán nem nagy ördöngösség elkészíteni a 15 órás burgonyát. Csupán egyetlenegy extra hozzávalóra lesz szükséged: a türelmedre.

Azért 15 órás, mert 3 órát konfitáljuk, majd legalább 12 két órát hagyjuk hűtőben. Pályafutását bő olajban fejezi be, amelyben gyönyörű aranybarnára sütjük.

Így készítsük el!

Hozzávalók:

1 kg burgonya, 250 g vaj, 1 teáskanál só, bors ízlés szerint (opcionális), 15 dl napraforgóolaj

Elkészítés:

A krumplit meghámozzuk, és vékony szeletekre gyaluljuk. Hozzácsurgatjuk az olvasztott vajat és a sót, majd jó alaposan összekeverjük, hogy minden szelet kapjon a vajból. Egy hosszúkás kenyérsütő formát kibélelünk sütőpapírral, majd belerétegezzük a burgonyát. A tetejét lenyomkodjuk, és a formából kilógó sütőpapírral betakarjuk. 110 fokra előmelegített sütőben 3 órán át konfitáljuk.

Kívül ropogós, belül puha és szaftos

A sütési idő leteltét követően lesúlyozzuk, hogy jól összepréselődjenek a szeletek, miközben összedermednek. Hűtőben legalább 12 órát vagy egy egész éjszakát pihentetjük.

A pihentetés után felszeleteljük a krumplit, és bő, forró (180°C) olajban aranybarnára sütjük. Nagy szemű sóval megszórva tálaljuk. Önmagában, falatkának vagy köretnek is eszméletlen finom.

Dobjuk fel néhány feltéttel, és tálaljuk fel vendégváróként

Ha önmagában falatozgatnánk, akkor bátran dobjuk fel egy kis felvágottal, tejföllel, esetleg egy kis füstölt lazaccal, kaviárral, ha vendégeket várunk.

Fotók és recept: Gerzsenyi Flóra

A '15 órás burgonya teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a recepteket is készítsd el!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?