Ez az edzésmódszer akár a szívgyógyszert is „kiválthatja"

Úgy tűnik, az erősítő, súlyemelő edzések is jót tehetnek a szívünknek, akár idősebb korban is.

Egy brazil kutatók által készített friss tanulmány szerint, ha hetente két-három alkalommal erőnléti gyakorlatokat – például súlyemelést – végzünk, akkor hatékonyan csökkenthetjük a magas vérnyomást. A kutatást Giovana Rampazzo Teixeira, a São Paulo Állami Egyetem munkatársa vezette, és egyértelműen kimutatták: a nyolc-tízhetes erősítő edzés jelentős vérnyomáscsökkenést eredményezett, a szisztolés nyomás átlagosan 10 Hgmm-rel csökkent, a diasztolés nyomás pedig 4,79 Hgmm-rel.

Ez az edzésmódszer akár a szívgyógyszert is kiválthatja

Tartós hatás

A korábbi kutatások elsősorban az aerob gyakorlatok vérnyomáscsökkentő hatásaival foglalkoztak, míg az erősítő edzések hatása kevesebb figyelmet kapott. A mintacsoportban 253 hipertóniás beteg vett részt, az átlagéletkoruk 59 év volt. A metaanalízis a nyolc hétig vagy annál tovább tartó kontrollált vizsgálatok kiindulási és edzés utáni válaszaira összpontosított.

Ezek az eredmények pedig azt mutatták, hogy körülbelül 20 edzés után jelentős vérnyomáscsökkenést értek el, és az előnyök az edzés befejezése után körülbelül 14 hétig fennmaradtak.

A tanulmány így rávilágított arra, hogy az erősítő edzés remek alternatíva lehet a gyógyszeres kezelésre a magas vérnyomásban szenvedők számára. Ehhez persze figyelembe kell venni az olyan kulcsfontosságú változókat, mint a volumen, az intenzitás és a gyakoriság.

Az elemzés az életkorra, a terhelésre, az intenzitásra és a gyakoriságra összpontosított, hogy átfogó betekintést nyújtson e változók hatásába. Ezek alapján megállapították, hogy az erősítő edzés akkor csökkenti a leghatékonyabban a vérnyomást, ha közepestől erőteljesig terjed az edzés intenzitása, ha hetente legalább kétszer és legalább két hónapig végzik.

A vizsgálati minta túlnyomórészt 60 és 68 év közötti résztvevőkből állt, az életkori alcsoportok elemzése pedig azt mutatta, hogy az erősítő edzés hatékonyabban csökkentette a vérnyomást a 18-50 éves korcsoportban, mint az 51-70 éves korcsoportban. Texeira így összegzett:

Az erősítő edzést minden életkorban lehet gyakorolni. A vérnyomásra gyakorolt jótékony hatás az időseknél is működik.

Ezek az eredmények tehát rávilágítanak arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek az erősítő edzésben, ha a szív- és érrendszeri egészség javításáról van szó. De mielőtt letennénk a gyógyszereket, mindenképp konzultáljunk a szakorvosunkkal!

Forrásunk volt.


Még több szív- és érrendszeri egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.