7+1 tipp a stroke megelőzéséért

Hazánk egyik vezető szív- és érrendszeri betegsége, amely azonban az egészséges életmóddal megelőzhető.

A stroke (szélütés, gutaütés), hivatalos nevén magyarul agyi érkatasztrófa egy hirtelen kialakuló idegrendszeri megbetegedést jelent, amely agykárosodást okozhat. Napjainkban ez az egyik leggyakrabban előforduló betegség a szív-, illetve a daganatos betegségek mellett, évente 45-50 ezer esetben fordul elő hazánkban. Sajnos minden harmadik eset halállal végződik, a betegek mintegy fele maradandó szövődménnyel épül fel és csupán minden negyedik beteg gyógyul meg teljesen.

A stroke kialakulásáért leggyakrabban a magas vérnyomás, az érelmeszesedés és a túlsúly okolható. Valószínűleg szerepet játszik benne a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a szív betegségei és a mozgásszegény túlhajszolt életmód is. A stroke olyan megpróbáltatást jelent a szervezet számára, hogy még a teljes gyógyulás után is rosszabb életkilátásokra számíthatunk, ezért a legjobb, amit ellene tehetünk, az a megelőzés.

A betegség hátterében állhatnak olyan adottságok (pl. genetikai) vagy körülmények, amelyeken nem lehet változtatni. Bőven akadnak azonban olyan tényezők is, amelyeken viszont módosíthatunk az egészség megőrzése érdekében. A jó hír, hogy a Lancet című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint, az esetek 88%-áért pont az általunk is befolyásolható, azaz a megelőzhető tényezők a felelősek. Lássuk, melyek ezek!

Az agyvérzés kockázatát csökkentő, befolyásolható tényezők

  1. Túlsúly esetén a testsúly optimalizálása, különösen, ha a súlyfelesleg a hastájékon található. A hasi típusú elhízás megnöveli ugyanis a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
  2. A magas vérnyomás, valamint az érelmeszesedést okozó vérzsírszintek (koleszterin, triglicerid) rendszeres (1-3 évenkénti) ellenőrzése, szükség esetén kezelése.
  3. A cukorbetegség kezelése. A cukorbetegség során előforduló túlzott vércukorszint ingadozás növeli a szív-, érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát és számos egyéb szövődménnyel is járhat.
  4. Leszokás a dohányzásról. A dohányzás a stroke kialakulásának kockázatán túl növeli a daganatos-, a szív- és tüdőbetegségek gyakoriságát is.
  5. Minél kevesebb alkohol fogyasztása. A mértéktelen alkoholfogyasztás többek között magas vérnyomást okoz.
  6. A kiegyensúlyozott, változatos étrend.
  7. A stressz és a depresszió kezelése.
  8. A rendszeres fizikai aktivitás, a mozgás.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek!:

Ezeket olvastad már?

A táplálkozási szokások hatással vannak a testtömegre, a vérnyomás, a vérzsírok- és a vércukorszint szabályozásra is. Az egyéni tápanyagigényhez igazodó étrend összeállítása dietetikus segítségével történhet, de ha addig is

  • igyekszünk kerülni a cukrozott ételek és italok fogyasztását,
  • zsírszegény alapanyagokból kevesebb zsiradékkal készítjük el ételeinket,
  • ritkábban és kevesebbet sózunk,
  • naponta többször fogyasztunk zöldségeket és gyümölcsöket,
  • és rendszeresen szánunk időt a testmozgásra,

máris sokat tettük nemcsak a stroke megelőzéséért, hanem szívünk és érrendszerünk egészségéért miközben a közérzetünk is javulni fog.

forrás: verywell.com

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.