A szlovén fővárosban jártunk, és ezeket kóstoltuk

Ljubljana közel is van, gyönyörű is, és igazi környezettudatos város, ahol az elvárásaimmal ellentéteben virágzik a gasztronómia. Két ünnep között sem utolsó ötlet kiruccanni!

Nemrég pár napot Ljubljanában töltöttem, és úgy voltam, vele, hogy bár imádok enni, főleg új országokban, a szlovén konyhától sok újdonságot nem vártam. Kis mediterrán ízvilág, osztrák, horvát és magyar hatások érvényesülnek majd – gondoltam én.Na, hát jó nagyon tévedtem, ugyanis olyan kifinomult kombinációkban volt részem, hogy nem tudtam leállni az evéssel, mindent ki akartam próbálni. Azt hozzá kell tennem, hogy viszonylag jó helyeken ettünk, valószínűleg a büfés és kifőzdés színvonal egészen más képet mutatna. Sok a döneres, az édességárus, és az ottani Mekiben már árulnak vega burgert is, nagyot mennek a kicsi és nagy palacsinták, és az egész város felfedezhető gyalog. Most elsősorban gasztro szempontból mesélek nektek kicsit, de néhány városnézési tipp is becsúszik majd.

Mindenképp nevezz be az ingyenes városnézésre

Ez a legfontosabb tanácsom, még egy ilyen kicsi városban is, mert Ljubljana tényleg könnyen felfedezhető, de szuper tájékozódási pontokat jelent, ha az óváros legfontosabb pontjait egy idegenvezető segítségével végigjárjátok. Két órás menet, szóval rá kell készülni, fizetni nem kell érte, de a végén borravalót illik adni.

A legjobb kávé és isteni halak

A várostörténetet bemutató City Museumot írta a Foursquare a legjobb, közelben lévő kávézónak. Szkeptikus voltam, de át voltunk fagyva, zuhogott az eső, és koffeinrajongóként nagyon vágytam a betevő kávémra. A barista hihetetlen szaktudása, az elképesztő választék a kávéfajtákból hamar meggyőzött, hogy a legjobb helyen vagyunk, életem legtökéletesebb americanoját ittam. Ha már így alakult, a hideg elleni védekezésképpen egy burekhez hasonlító, rakott, enyhén lekváros, mákos és isteni puha költeményt is kértem a hűtőből. A hely neve Kavarna Stow, egy jó kávé 3 euró körül kapható, akárcsak a legtöbb helyen. Ljubljanában kifejezetten komolyan veszik a specialty coffee-t. Akárhol is álltunk meg kávézni, mindenhol alap volt, hogy legalább két deci vizet hoztak mellé, nem kellett külön kérnünk ásványvizet.

A Vino&Ribe halas-boros hely, bár ottjártunkkor éppen kongott az ürességtől, ez cseppet sem volt zavaró az egész napos városjárás után. Gyorsétteremnek mondanám, ahol isteni szószokkal és házi krumplival vagy zöldségekkel kérheted a tőkehalat vagy a sült szardíniát. Én utóbbit kóstoltam, kíváncsi voltam, hogy egy ennyire egyszerű halat hogyan tudnak kisütni, és meg kell mondjam, teljesen rácuppantam, mert egy különleges panírban érkezett. A szlovén borok is finomak, itt sem csalódtunk.

A pálmát a legendás Julija vitte

Bárki, aki Ljubljanában jár, ha máshol nem is, itt meg kell, hogy álljon valamire. Mediterrán hangulat, perfekt, udvarias kiszolgálás, isteni, helyi tökmagolajos előétel. A grillezett tonhal zöldségekkel isteni volt, és az én túrós burekkal felszolgált bélszínem során sem győztem ámulni. Romantikus, életteli, gyertyázós hely, szerelmeseknek, de baráti társaságoknak is tökéletes. Az étlapon rögtön az első oldal tartalmazza a szlovén specialitásokat, érdemes onnan böngészni. Nyáron teraszos hely, mi már novemberben voltunk, de imádnivaló az enteriőr!

A Julija mellett rögtön kapunk egy Romeo nevű helyet is, ami egyszerre tűnhet giccsesnek és nagyon szórakoztatónak, ráadásul itt majdnem minden vendég valamilyen habos óriáspalacsintát majszolgat. A Romeo eredetileg koktélbár, erre mi annyira nem cuppantunk rá, de a palacsintákra igen - hogy is mondjam, jóból is megárt a sok. Én egy egyszerű erdei gyümölcsöset kértem, de ezt még jól megrakták mogyorókrémmel, valamilyen diókrémmel, sziruppal és tejszínhabbal. A tészta tökéletes óriáspalacsinta volt, tudjátok, mint a franciáknál a crêpes suzette, de na. A cukorsokk garantált, még úgy is, hogy a töltelék nagyját kikotorásztam a palacsintából (tudom, nem szép dolog, dehát na).Ja, és aRobbát se hagyjátok ki, ha tehetitek, itt isteni borjúshúst kaptam polentával - modern berendezés, fúziós konyha, mégis laza hangulat.

Világhírű kürtős

Pont a szállásunk mellett volt a Sisters Kürtős nevű hely, ahova szintén egy hideg este tértünk be. A kürtőskalács története itt szépen, magyarul is le van írva, és nem hagyták ki az információt, hogy hazánkból származik. A fantasztikus illat mellett a feltekert kelt tészták tánca igazi élmény, tátott szájjal bámultam - a kalácsot a végén a készítője a kívánt ízben meg is hempergette. Ez bizony nem felfújt, nem száraz, nem spórolós kalács, hanem kívül ropogós, belül puha édesség, ami kicsi és nagy méretben is kapható. Ha még fér belétek, a szlovén krémest is meg kell kóstolnotok!

Szóval én úgy látom, Ljubljanában nagyon is forrong a gasztronómia, szuper helyek vannak, különösen az óvárosban. Mivel náluk már euró van, ezért készüljetek pénzváltással, illetve az árak azért az átlagos magyar szint felett vannak úgy 10-15 %-kal.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?