Spórolunk az ételeken az infláció miatt

A hatalmas infláció miatt a magyarok igyekeznek spórolni, és leginkább az élelmiszerekből és a higiéniás termékekből választják az olcsóbbakat – derült ki egy felmérésből.

A jelenlegi inflációs környezetben a magyarok 80 százaléka jelezte, hogy kevesebbet költ a mostani anyagi helyzete megóvása érdekében, a fogyasztók főleg az élelmiszerek és higiéniai termékek vásárlását fogják vissza – mondta Szabó Péter, a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója az ügyfeleik körében végzett kutatás eredményeiről. A május első felében készült felmérésbe több mint 1000 embert vontak be.

Spórolunk az ételeken az infláció miatt

Hatalmas az infláció

Májusban már 10,7 százalékra nőtt az éves infláció. Különösen az élelmiszerek ára emelkedett, átlagosan 18,6 százalékkal, ezen belül például a margarin ára több mint 40 százalékkal, a kenyér, a száraztészta, a baromfihús és a tejtermékek és sajtok ára több mint 30 százalékkal nőtt.

Néhányan próbálnak extra jövedelemhez jutni

Mint kiderült, a bank magyar ügyfelei további áremelkedésre számítanak, azt jósolják, hogy 20 százalékot meghaladó emelkedés várható az élelmiszereknél,  így a költések visszafogása mellett a magyarok 24 százaléka többet dolgozik, azaz többletbevételre igyekszik szert tenni az anyagi helyzete fenntartása érdekében, 12 százalékuknak azonban már hozzá kellett nyúlnia megtakarításaihoz.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.