Sosem gondoltad volna, de erre is jó a probiotikum – a nők örülni fognak!

Egy friss kutatás szerint nemcsak a gyomornak tesz jót, de a bőrre is nagyon jó hatással van.

Ha meghallod a probiotikum szót, valószínűleg neked is rögtön az ugrik be, hogy az egészséges bélflóra megőrzésére és helyreállítására kell szedni, legfőképp antibiotikumkúra után, ugye? Pedig van egy másik jótékony hatása is, amire nemrég jöttek rá a kutatók.

A tanulmányok arra világítottak rá, hogy a bőrre is elképesztően jó hatással van, ugyanis ragyogóvá, simábbá és élettel telivé teszi. Sőt, a ráncok mélységét is csökkenti, viszonylag rövid időn belül!

via GIPHY

Koreai szakértők 12 héten keresztül vizsgáltak 41 és 59 év közötti embereket, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csapat napi egy Lactobacillus plantarumot tartalmazó probiotikumot szedett, a másik pedig ugyanennyi placebót. A kísérlet vége nem várt eredményeket hozott: kiderült, hogy a probiotikumokat szedők bőrének állapota nagymértékben javult.

Csupán három hónap alatt látványosan hidratáltabb, ragyogóbb lett a bőrük, és még a barázdák mélysége is csökkent. A jelentkezők arcbőre13-17 %-kal rugalmasabb és feszesebb lett, de az egész testükön észrevehető volt a pozitív hatás. A vizsgálat vezetői megállapították, hogy a tabletták egyértelműen bőrfiatalító hatásúak.

Még egy jótékony hatás

Kiderült továbbá, hogy a pattanások ellen is nagyon hatásosak, mivel stimulálják az immunsejteket működését, csökkentik a gyulladásokat, ezért nem csak a ráncok ellen, de a stressz, a túlzott faggyútermelés vagy a helytelen táplálkozás okozta piros foltok ellen is beválhatnak.A szakértők tanácsa szerint kúraszerűen kell szedni őket, persze betartva az ajánlott mennyiséget. Természetesen a legjobb megoldás az, ha rendszeresen fogyasztasz élőflórás joghurtokat vagy kefirt.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...