Segítheti a zsírégetést és a cukorbetegség elkerülését a növényi alapú étrend

Azt már egy ideje tudjuk, hogy a kevés húsevés nagyon jót tesz a környezetnek – de most itt az újabb bizonyíték arra, hogy az emberi egészségnek is hasznos lehet, ha egyáltalán nem eszel többet húst. Egy friss kutatás szerint a növényalapú étrend felturbózhatja a zsírégetést, és akár még a cukorbetegség megelőzéséhez is hozzájárulhat.

A Felelős Orvostudományi Orvosi Bizottság (Physicians Committee for Responsible Medicine) friss kutatása szerint azok, akik komolyabban túlsúlyosak, megfontolhatják, hogy áttérnek a teljesen növényi alapú étrendre: egy ilyen, ráadásul zsírszegény diéta ugyanis lényegesen növelheti a szervezet zsírégető képességét, és hozzájárulhat a fogyáshoz.

A bizottság egy tizenhat hetes kutatást folytatott, ahol az egyik csoport csak növényalapú, hüvelyeseket és búzaféléket is tartalmazó étrendet tartott mindenféle kalóriamegszorítás nélkül, a kontrollcsoport pedig ugyanúgy étkezett, mint korábban. A mozgásban nem változtattak, mindegyik alany ugyanannyira volt aktív, mint korábban. Az eredmények azt mutatták, hogy a növényi alapú étrendet követők 18,7 százalékkal aktívabban égették a kalóriákat étkezés után, mint azok, akik fogyasztottak állati eredetű ételeket is. Persze hozzá kell tenni, hogy a kontrollcsoport is azt ehetett, amit akart – ebbe pedig beletartoztak a kifejezetten egészségtelen ételek is, így az eredmény némileg csalóka lehet.

Az eredmény

A növényi alapú étrendet követők átlagosan 6 kilóval többet adtak le a tizenhat hét alatt, mint a kontrollcsoport, és sokkal kevesebb lett az össz-zsírtömegük és a zsigeri zsír mennyisége is a szervezetükben. A Yale Egyetemmel együttműködve a kutatás során megnézték a májban és az izomban lévő zsír mennyiségét is, a növényi eredetű étrendet követők májában átlagosan 34 százalékkal kevesebb zsírt találtak. Az izomközi zsírmennyiség is 10 százalékkal csökkent.

A szakértők szerint az eredmények a cukorbetegség kialakulását is előre jelezhetik

A zsírsejteknek ugyanis nagy szerepük van az inzulinrezisztencia és a diabétesz megjelenésében. Ez azonban szintén megint csak közvetett bizonyíték: nem a növényi étrend, hanem a túlsúly- és zsírvesztés okozhatja a csökkent kockázatot, amit viszont, úgy tűnik, növényi étrenddel sokkal könnyebb elérni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.