Ricottát otthon

Az otthon készült ricotta egyszerű, és nem kell hozzá semmi különleges berendezés. Mindenkinek sikerülhet, és Karácsonyra is jó ajándékötlet.

A múltkori otthon készült mascarpone sikerén felbuzdulva azt gondoltam, megpróbálkozom más tejtermékekkel, sajtokkal is. Vajat is készítettem már, és ez is bejött. Mondjuk egyébként is vajimádó vagyok. Mindig nehezen birkóztam meg a “Mi a kedvenc ételed (vagy akármid)?” kérdéssel, de rá kellett jönnöm, hogy egyértelműen egy jó kenyérből, jó vajjal készült vajas kenyér az. Ennyit a magas gasztronómiáról…

Szóval valahogy adta magát a ricotta, ami egyszerű házi eszközökkel is elkészíthető, lassan majd következik a mozzarella is, amihez már tejoltó is kell, de erről majd később. A ricotta tulajdonképpen nagyon hasonlít a túróhoz, de más eljárással készül: míg a túrót aludttejből csöpögtetik, a ricotta melegítéssel készül tejből, esetleg tejszínnel kevert tejből. Ízre is más a kettő, pont ezért. Bár a ricottában is van valamilyen sav, amely beindítja a folyamatokat, jellemzően citromsav, az aludtej karakteres íze jobban érezhető a túrón, amely savanykásabb, érettebb ízű, mint a krémes, lágy ricotta.

Olvastad már?

Így készíts vajat otthon!

Tulajdonképpen vágytam arra krémességre, ami a bolti túrótól nehezen elvárható, de nem akartam savanykás ízt. Úgyhogy az otthon szintén könnyen, de hosszadalmasabban kivitelezhető túró helyett inkább ricottát készítettem.

Nem bonyolult a művelet, és nem kell hozzá semmilyen extra berendezés sem. Ugyan jól jön hozzá egy cukorhőmérő, de a tej viselkedéséből is következtethetünk a megfelelő hőfokra, úgyhogy nem kötelező ez sem. A tej viszont fontos: ne legyen zsírszegény, mert ezzel a ricotta krémességét veszélyeztetjük. Én 3,5% zsírtartalmú tejet használtam, de ezt is meg lehet fejelni tejszínnel, hogy még zsírosabb legyen a kiindulási alap. Citromsavat nagyobb élelmiszerboltokban kapni, de ha azt nem is, citromot vagy háztartási ecetet bármelyik kisboltban beszerezhetünk. Kisgyerekesek előnyben, mert a textilpelenka náluk alapkellék, de azok se csüggedjenek, akiknek nincs pelenkájuk, mert egy lazább szövésű anyag, például géz is megteszi. Sokak szerint egy harisnya is működik, de én sosem próbáltam, de azt gondolom, hogy az egy túl sűrű szövésű anyag erre a célra.

Csöpög a savó, én pedig már alig várom, hogy egy jó spenótos-ricottás tagliatellét egyek épp csak egy csipetnyi szerecsendióval. Ehhez persze viszonylag sok sóval készítettem a ricottát, már a tej melegítésekor, de ha előre tudjuk, hogy édességbe kerül majd, akkor a sót akár teljesen el is hagyhatjuk. Készülhet belőle olasz "túrótorta", vagyis cassata piskótával, aszalt gyümölcsökkel, vagy cannoli, azaz sült tésztatekercsekbe töltött ricottakrém, esetleg ricottás fánk, sőt, fagylalt is.

Olvastad már?

Majdnem Unicum - a fűszeres vodka

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha valami egészséges édességre vágysz, ne keress tovább – Leteszteltük...

A diéta alatt nagyon nehéz olyan édességet találnunk, mely nemcsak kalóriaszegény, de finom és egészséges is. Szerencsére ma már vannak olyan termékek a piacon, melyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. A szerkesztőségünknek most volt szerencséje megkóstolni a Good Calories termékeit, melyek minden eddig említett jótulajdonsággal rendelkeznek. Nézzük, mi volt a véleményünk!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ünnepi bevásárlás egyszerűen!

Az ünnepi készülődés nemcsak ráhangolódást, de komoly szervezést is igényel. Szerencsére nálunk, az ALDI-ban mindent megkaphatsz, amire csak szükséged lehet, legyen szó a karácsonyi vagy épp szilveszteri menü alapanyagairól, a kedvenc süteményed hozzávalóiról, otthonod ünnepi dekorációjáról vagy a családodnak és barátaidnak szánt ajándékokról – velünk időt és nem kevés pénzt is spórolhatsz.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Kreatív karácsonyi sütemények

Kreatív karácsonyi sütemények jönnek, látnak és győznek... remélhetőleg minden házi szakács szívébe belopják majd magukat. Bíbelődjünk és alkossunk, süljön az idei ünnep során a bejglin kívül más is.

Ennyibe kerül egy vacsora Rácz Jenőnél vagy Sárközi Ákosnál –...

Amióta a kereskedelmi tévékben főműsoridőben vetítenek gasztros realityshow-kat, többek számára lett vonzó a fine dining éttermek magasra pozícionált világa. Ha egész évben nem is költünk ilyen élményekre, az év végi ünnepek idején jól jöhet ajándékötletként. Olcsó menüket nem ígérünk, emlékezetes gasztroélményeket annál inkább!