Az egyszerű trükk, ami segítette Rebel Wilson fogyását

Rebel Wilson az életmódváltása elején egyáltalán nem volt híve a nagyon kemény edzéseknek, szépen fokozatosan kezdett bele a fogyásba.

Rebel Wilson elképesztő fogyásáról már rengeteget írtunk. Talán azt hihetnénk, hogy a színésznő ebben a témában már nem tartogathat semmilyen izgalmat, pedig igen, hiszen időről időre megoszt egy újabb fürdőruhás képet vagy egy titkot életmódváltásával kapcsolatban. Most az utóbbi történt: elárulta, hogy mi segítette a fogyását a kezdetekben.

A kezdetek

Rebel Wilson 2020-ban vágott bele az életmódváltásba, amikor is úgy döntött, hogy az évet az egészségének szenteli. Mint kiderült, ezt elsősorban nem kimerítő és izzasztó edzésekkel érte el a kezdetekben. Orvosai tanácsára ugyanis a nagyon intenzív edzések helyett sétával kezdte.

A trükk

Az orvosom azt mondta, egyszerű sétálással is lehet zsírt égetni. Nem kell nagy intenzitásúnak lennie, nem kell emelkedőkön mászkálni, csak kényelmesen sétálni naponta egy órát.

Persze, amikor már kicsit jobban lefogyott, akkor belevágott a komolyabb edzésekbe is. Kitartásának köszönhetően mára 35 kilót sikerült leadnia, és azóta is kitartóan küzd, hogy megtartsa remek formáját.

Forrásaink voltak.

Címlapkép: Instagram


Még több sikertörténet:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...