Ez a pszichológiája az újévi fogadalmaknak

Nem túl jó a statisztika, ha a megfogalmazott és végül be is tartott újévi fogadalmak közötti különbségeket nézzük – de mi lehet az oka annak, hogy ilyen nehezen tartjuk magunkat ahhoz, amit elképzelünk az új évre?

Kutatások szerint a felnőtt lakosság nagyjából fele tesz újévi fogadalmakat minden évben. A sikerről azonban csak 10 százalékuk számolhat be – a maradék 90 százalék valahol elhasal az úton, jellemzően már a legelején. A leggyakoribb újévi fogadalmak fogyáshoz, a több mozgáshoz, a dohányzásról való leszokáshoz és a több takarításhoz, a tisztasághoz köthetők.

Pszichológusok szerint az alapvető oka annak, hogy a fogadalmat tevők 90 százaléka nem jut el odáig, hogy egy éven keresztül be is tartsa, amit tervezett, az az, hogy ezek az emberek alapvetően nem reális célokat tűznek ki maguk elé.

Ez a pszichológiája az újévi fogadalmaknak

A „hamis remény szindrómát” az a becsült gyorsaság, lelkesedés és mérték jellemzi, amire eleinte a fogadalommal kapcsolatban számítunk. A név beszédes – általában túlbecsüljük magunkat, és bár az elején nagyon lelkesek vagyunk, idővel ez a lelkesedés alábbhagy, és a fogadalmak nagy részét elhagyjuk.

Mit lehet mégis tenni, hogy ne járjunk így, és képesek legyünk olyan újévi fogadalmat tenni, amit be is tartunk? A pszichológusoknak van néhány tippjük:

  • Legyél reális! Ha már eleinte teljesen szürreális elképzeléssel indítasz, akkora feladatnak tűnhet a fogadalom, hogy egy idő után bele sem kezdesz majd. Inkább fogadj meg valami kisebb dolgot, amit aztán továbbfejleszthetsz, minthogy már előre elvedd a kedved az egésztől.
  • Egyszerre csak egyvalamire koncentrálj! Nincs értelme megfogadni, hogy 2022-ben majd vékonyabb, erősebb, egészségesebb leszel, tanulni fogsz és minden napra egészségeset főzöl – úgysem fogod tudni megvalósítani mindet. Egyszerre csak egyvalamit fogadj meg, és arra koncentrálj ahelyett, hogy szét akarnál szakadni többfele.
  • Fogadd el, hogy vissza fogsz esni! Ez főként az egészséges életmód esetében igaz, de máshol is jelentkezik: nem fogod tudni mindig a maximumot hozni, ezért ne is várd el magadtól. Fogadd el, hogy a visszaesések, kisebb szünetek részei a folyamatnak, így nem fogod úgy érezni, hogy mindig elölről kell kezdened mindent.

Forrásunk volt.


Még több szilveszter:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.