Így éleszd újjá az elrontott olvasztott csokoládét

Az olvasztott csokit számtalan módon el lehet rontani. Az egyik, hogy víz kerül bele – most erre hoztunk megoldást.

Olvasztott csokira számtalan süteményhez szükséged lehet a brownie-tól a csokiba mártott epren át a mondjuk egy kávés-csokoládés ricottatortáig. Arról írtunk már korábban, hogy miként lehet tökéletesen felolvasztani a csokit, és arról is, hogy mit kezdj a maradék olvasztott csokoládéval, azonban van, hogy nem minden a tervek szerint alakul. Például a vízgőz miatt lehet, hogy vízcseppek kerülnek az olvadó csokoládémasszába, ami az egészet elrontja. Most azonban megmutatjuk, hogyan háríthatod el a veszélyt ilyen helyzetekben!

Így éleszd újjá az elrontott olvasztott csokoládét

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért megy kárba az olvasztott csokoládé, ha víz kerül bele. A kakaóbab csokoládévá történő finomítása során minden nedvességtől megszabadul, és így a végtermék valójában hihetetlenül száraz. Amikor vízcseppek keverednek az olvasztott csokoládéval, ugyanaz a hatása, mintha vizet adnánk a liszthez – egy kevéssé kellemes paszta állagot kapunk.

Az élelmiszertudománnyal foglalkozó szakértő, Harold McGee magyarázata szerint,

„a kis mennyiségű víz ragasztóként funkcionál, épp eléggé benedvesíti a cukor és kakaó részecskéket, hogy szirupfoltokat hozzon létre, amik összeragasztják a részecskéket

Ugyanez megtörténhet, ha a csokoládé túl forró lesz. Ezért kell fokozatosan hevíteni a gőz fölött, vagy 20 másodperces időintervallumokban a mikróban, kevergetés mellett.

Mit tegyél, ha mégis paszta lett a csokidból?

Annak ellenére, hogy ha víz ment az olvadó csokoládédba, még mindig meg tudod menteni. Ha még nem túl nagy a baj, akkor próbáld meg, hogy tejszínt adsz hozzá: lassanként adagold és egy spatulával keverd bele. Egy pár percbe beletelhet, amíg teljesen elkeveredik. Ganache-ként tökéletesen fog működni ez a keverék.

A tejszín jobban összeolvad a csokoládéban lévő kakaódarabokkal és cukorszemcsékkel. Azonban, ha rosszabb a helyzet, a legjobb megoldás az lehet, hogy egy új, teljesen száraz tállal és egy új adag csokival nekifutsz a folyamatnak ismét.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai praktikák, amik segíthetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Nosalty

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...