Növények, melyek segítenek megakadályozni a penészedést

A penész rendkívül veszélyes lehet az egészségünkre, így érdemes mindent megtenni annak érdekében, hogy megelőzzük. Tudtad, hogy léteznek olyan növények, melyek segítségünkre lehetnek ebben?

Akár egy rosszul szellőző lakás, a rossz szigetelés, de még a szomszéd helytelen fűtési szokásai is okozhatnak penészt. Természetesen ez ellen küzdhetünk nagyon erős kemikáliákkal, de a legjobb, ha inkább megelőzzük. Ezt akár különböző szobanövényekkel is megtehetjük.

A szobanövényeknek van egy olyan jó tulajdonságuk, hogy tisztítják a levegőt, méghozzá úgy, hogy megkötik a légtérben lévő szennyeződéseket. A penész is ilyen, mely leginkább azokban a helyiségekben alakul ki, melyben magas a páratartalom és a nedvesség. Szakértők szerint vannak olyan növények, melyek képesek arra, hogy csökkentsék a levegő nedvességtartalmát. Nézzük, melyek ezek!

Orchidea

Az egyik legkedveltebb növény, hiszen amellett, hogy néhány szabályt betartva könnyedén tartható, igazán impozáns látványt nyújt. Ezen kívül van még egy olyan tulajdonsága, hogy képes elnyelni a nedvességet, vagyis csökkenteni tudja a helyiség páratartalmát.

Igazi éke lesz az otthonodnak

Páfrány

A szobapáfrány a magas páratartalmú, nyirkos helyeket kedveli, továbbá nincs nagy fényigénye, így a kevésbé napos helyiségekben – mint például a fürdő – is elhelyezhető.

Persze nemcsak a fürdőben lehet a lakhelye

Vitrolásvirág

Ez a fehér virágú növény az őserdőkben honos, ahol igencsak magas a páratartalom. A vitorlásvirág a levelein keresztül szívja magába a nedvességet, másik nagy előnye pedig, hogy kedveli az árnyékos helyeket. Fontos azonban megemlíteni, hogy mérgező lehet a háziállatokra, így ha tartunk otthon, érdemes lehet olyan helyre tenni, ahol biztosan nem érik el.

Olyan helyre tedd, ahol a kutyád vagy a cicád nem éri el

Anyóslevél

Ha nem erősséged a növénytartás, akkor mindenképpen őt ajánljuk. Szereti a magas páratartalmat, a napfényt és a meleget, és elég, ha csupán kéthetente egyszer locsolod meg.

Ezt a növényt szinte nem lehet megölni

Szobapálma

Hatalmas leveleinek köszönhetően fantasztikusan szívja magába a párát. Sőt, ha valamilyen szobapálmát választjuk, akkor a levegőben felgyülemlett formaldehidtől és más, gyakori szennyezőanyagoktól is megszabadulhatunk.

Akár egy nagyobb darabot is beszerezhetsz

Forrásunk volt.


Még több a növényekről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...