Nehéz út vezetett a gyermekáldásig Debreczeni Zitának és Gianninak – őszintén beszéltek a megpróbáltatásaikról

A sztárpár megható és nyers őszinteséggel nyilatkozott kisfiúk fogantatásáról.

Debreczeni Zita és Gianni Annoni februárban jelentették be, hogy hamarosan szülők lesznek. A sztárpár nem titkolta, nagyon vágytak már a babára, de arról mostanáig nem beszéltek, milyen küzdelmes utat jártak be, mire megfogant első gyermekük.

Nemrég a Nők Lapjának adott interjújukban elárulták, hogy mivel Zita a menstruációja idején mindig nagyon rosszul volt, hányt, és el is ájult, felmerült az endometriózis gyanúja, ezért elment egy teljes kivizsgálásra, ami után az orvos azt mondta, minden rendben van, próbálkozzanak. Ennek ellenére mégsem fogant meg a baba.

Gianni és Zita az esküvő előtt már hatszor is próbálkoztak a beültetéssel, mégsem jött össze nekik. A lagzi után ezért úgy döntöttek, hogy keresnek egy olyan nőgyógyászt, aki meddősséggel is foglalkozik. Kiderült, hogy Zitának olyan a méhsövénye, mintha össze lenne nőve.

„Ha összejött volna a baba, akkor sem fért volna el. Elkerülhetetlen volt a laparoszkópiás műtét, melynek során bebizonyosodott, hogy endometriózisom van, illetve méhletapadásom, egy polipom, két miómám és három cisztám, a legnagyobb alma nagyságú” – mesélte Zita.

Segíteni akarnak másokon

„Ezt az egészet azért meséljük most el, mert nagyon sokan kérdezik, nekünk, mi segített. Valamelyik nap kaptam egy üzenetet: „Zita, a harmadik lombikom sem sikerült, kérlek, mondj valami biztatót!" És akkor én, aki végtelenül zárkózott vagyok, megírom egy idegennek, hogy nekem a tizedik sikerült.”

Gianni azt is hozzáteszi, ami velük történt, az nem szégyen és nem gyengeség. „Sok erő kellett hozzá, igazi családerő. A mi kapcsolatunkat még jobban megerősítette. És szeretnénk valahogy erőt adni másoknak, hogy tartsanak ki, adjanak maguknak időt. Nekünk a tizedik lombikot kellett kivárnunk.”

Zita elárulta, hogy bár már a harmadik trimeszterben jár, akkor fog igazán megnyugodni, amikor végre a kezében tartja a kisfiát.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...