A legkrémesebb krumplipüréhez nem kell megfőzni a burgonyát

Sosem gondoltuk volna, hogy a legkrémesebb püréhez nem is kell megfőzni a krumplit. Ám, a minap egy olyan érdekes burgonyafőzési technikáról olvastunk, ami annyira magától értetődő, hogy nem is értjük eddig miért nem használtuk. Mai Napi Tippünkből kiderül az igazság!

A krumplipüré a legegyszerűbb ételek közé tartozik, ettől független a végtelenségig tökéletesíthető a legfinomabb eredmény érdekében. Az alábbi burgonyapüré készítési technikáról még valószínűleg te sem hallottál, ezért szerettük volna veled is megosztani. Íme!

A legkrémesebb krumplipüréhez nem kell megfőzni a burgonyát

Az említett konyhai technikáról Oliver Marlow, Michelin-csillagos séf rántotta le a leplet. A séf szerint ahelyett, hogy megfőznénk a krumplikat, inkább sütőben süssük meg őket. Ha belegondolunk, akkor a burgonya sütőben való megsütése igazából teljesen kézenfekvő, hiszen csökkenti a burgonya víztartalmát, így igazán ízletessé lehet varázsolni.

A séf szerint az a legjobb, ha egészben, héjában sütjük meg a krumplit. Sőt, ha teheted, akkor sóágyon süsd meg a burgonyát, mert így az összes nedvesség eltűnik belőle.

Sütés után kapard ki az összes bolyhos burgonyát egy edénybe aztán mehet mellé a vaj, a tejszín vagy a tej. Meglátod, hogy rengeteg vajat és tejet fog felvenni a krumplipüré, és ettől lesz igazán krémes és lágy a püré.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Az alábbi konyhai tanácsokat is érdemes megfogadni:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.