Mi történne a testeddel, ha soha többet nem fürödnél?

Meglepő módon nagyjából semmi, és még büdös sem lennél - egy újságíró kipróbálta.

Egyre többet foglalkozunk azokkal a baktériumokkal, amelyek a szervezeten belül élnek: ma már tudjuk, hogy mennyire fontos az egészséges bélflóra (bél-mikrobiom) például, és hogy mennyi mindenre hatással van, ha felborul. De mi a helyzet a testünkön kívül, egészen pontosan a bőrünkön élő baktériumokkal?

Több tudományos szakértő gondolja úgy, hogy a túlzott mosakodással felborítottuk a bőrünkön élő baktériumok egyensúlyát, és valójában az lenne az egészségesebb, ha nem tisztálkodnánk ennyit. James Hamblin, az Atlantic egyik újságírója kipróbálta, mi történik, ha hallgat ezekre a szakértőkre, és nem zuhanyzik egy teljes hónapon keresztül.

via GIPHY

Hogy mi történt vele? Az égvilágon semmi - kiderült ugyanis, hogy azok a termékek, amelyeket minden egyes nap a testünkre kenünk (a tusfürdő, a sampon, a dezodor és társai) mind megzavarják a bőr természetes mikrobiomját és olajtermelését, de ha ez helyreáll, akkor nem leszünk sem büdösek, sem ápolatlanok. Hamblin egyedül a kézmosást tartotta meg, és akkor mosakodott tiszta vízzel, ha már koszosnak tűnt, és a haját is csak így tisztította.

Annak, hogy Hamblin nem bűzlött, egyszerű oka van: az erős, agresszív termékekkel történő tisztálkodással a megborított bőr-mikrobiom a "rossz" baktériumokat kezdi el termelni nagyobb mennyiségben, ezektől lesz az ember szagos. A tusfürdőkkel, samponokkal, szappanokkal megöljük a bőrön a "jó" baktériumokat, amelyek képesek lennének kordában tartani a károsabbakat. Ha azonban az egyensúly újra feláll, akkor a szagot kibocsátó baktériumok ismét háttérbe szorulnak, és a bűz megszűnik.

via GIPHY

Persze ezzel a probléma csak az, hogy az ember tényleg vagy teljesen felhagy a hagyományos tisztálkodással, vagy folytatja úgy, mintha mi sem történt volna - idő kell ugyanis, hogy a jó baktériumok beszabályozzák a rosszakat, addig azonban bizony az ember bőre büdösödik. Jó átmenet lehet viszont a természetesebb termékek használata, amelyek nem borítják fel annyira a bőr természetes baktériumegyensúlyát, inkább segítenek, hogy a mikrobiom egyensúlyban maradhasson.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: InterCom

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

5 főzési szokás, aminek ideje búcsút inteni

Konzervzöldség, túlfőzött hús és poros fűszerek a polcon? Lehet, hogy ezek a szokások ismerősek – de a mai konyhában már inkább hátráltatnak, mint segítenek. Egy friss, közösségi véleményeken alapuló gyűjtés szerint több régi beidegződésnek is lejárt az ideje.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.