Akár ennyit is fizethetünk egy kiló akácmézért idén

A tavalyi év is rendkívül kedvezőtlen volt a méhészek számára, így igencsak megemelkedett a méz ára.

Kevés a méz a piacon a tavalyi gyenge termés miatt, ráadásul nemcsak a kínálat alacsony, a magas árak miatt a belföldi mézcsomagolók és a külföldi vevők sem jelentkeznek kereslettel – írja a szerdai Világgazdaságra hivatkozva az MTI.

Szinte már luxusnak számít a méz

A 2021-es ismét nagyon rossz év volt a méhészek számára a nem megfelelő időjárás miatt, az akácméz egyedül a Tiszántúlon hozott jó termést.

Boross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint a belföldön eladott akácméz 90 százalékát a méhészek értékesítik közvetlenül, és csak 10 százaléknyi megy a boltokba.

Ennek az az oka, hogy a méz felvásárlási ára magasra emelkedett, és ha erre a mézkiszerelő és a kiskereskedő is ráteszi a saját hasznát, az így kialakult árat már nem fizetik meg a vásárlók. A piacokon a termelők kilónként 3 és 4,5 ezer forint között árulták az üveges akácmézet.

Nemcsak itthon emelkedett a természetes méz ára, de a nemzetközi piacon is, ezért is mentek történelmi csúcsra a felvásárlási árak. Fel kell készülni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is hiány lesz a virágmézből, mert a termés már elment exportra.

Ezek alapján nem csoda, hogy az elmúlt időszakban a polcokon feltűntek az importmézek. A kínai méztől ugyan még ódzkodnak a beszállítók, de az ukrán méz már megjelent a hazai mézkiszerelőknél is.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.