A megfelelő folyadékfogyasztás titka: a változatosság

Gyakran fordul elő, hogy azért nem iszunk eleget, mert "unjuk" a vizet. Ez azonban nem jó döntés, egészségünk érdekében inkább igyunk változatosan! (X)

Arra hajlamosabbak vagyunk odafigyelni, hogy mit eszünk, azzal azonban már jóval kevesebbet foglalkozunk, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk egy nap. Nem iszunk, mert "nem vagyunk szomjasak", mert nincs kéznél innivaló, mert lusták vagyunk kimenni a teakonyhába és főzni egy teát, mert rohanunk egy megbeszélésre - ezerféle indokot tudunk találni arra, hogy miért nem iszunk. Nem egy olyan emberrel találkozom, akinek saját becslése alapján kb. napi fél -1 liter a folyadékfogyasztása.

Felnőttek számára az ajánlott napi folyadékbeviteli mennyiség 2-2,5 l. Bizonyos időszakokban, pl. nyáron vagy edzésnapokon is még ennél is többet szükséges inni.

Elméletben valószínűleg mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a legjobb folyadékforrás a víz. Kevesen vannak azonban, akik képesek napi 2-2,5 l vizet elfogyasztani - és akár ezért is nem isznak eleget, mert "unják" a vizet. Pedig a változatos folyadékfogyasztás, a különböző színek, ízek nagymértékben segítik a megfelelő napi folyadékmennyiség elfogyasztását.

A változatosság nem csak gyönyörködtet, hanem egészséges is!

  • Az persze elkerülhetetlen, hogy vizet igyunk. Szerencsénkre hazánkban számos jó minőségű, természetes ásványvízforrás van, amelyek gazdagok szervezetünk számára hasznos ásványi anyagokban és nyomelemekbenés kalóriamentesek. Az üzletek polcain ma már ízesített ásványvizeket is találunk, választhatunk ezek közül is.
  • Színben és ízben biztosítanak változatosságot a gyümölcs- és zöldséglevek. Ezek esetében csak azzal kell tisztában lennünk, hogy ezek nem energiamentesek (1-1 dl gyümölcslé, üdítőital kb. 20-45 kcal-t tartalmaz), azaz, ha valaki túlsúllyal küzd, esetleg valamilyen szénhidrátanyagcsere-zavara (pl. cukorbetegség, inzulin-rezisztencia) van, akkor ezek kalória- és szénhidráttartalmát a napi előírt mennyiségbe bele kell számolni. Cserébe választhatunk olyan termékeket, amelyek hozzáadott vitaminokat, ásványi anyagokat, élelmi rostot tartalmaznak, illetve szükség esetén csökkentett cukortartalmú vagy cukormentes, energiamentes édesítőszerrel készült változatokat.
  • Az üdítőitalok, ízesített teák ma már rendkívül széles választékban elérhetőek a boltokban. A gyümölcslevekhez hasonlóan itt is a kalória- és szénhidrátmennyiséget kell szem előtt tartani, szükség esetén figyelembe venni.

Egy spanyol kutatás eredményei szerint, a változatos folyadékfogyasztás akár 50%-kal (!) is megnövelheti a napi folyadékbevitelt. Tehát ahelyett, hogy nem iszunk, mert "unjuk" a vizet, inkább igyunk változatosan, és így segítsük szervezetünk egészséges működését!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.