Megérkezett a magyar cseresznye, mutatjuk az árát

Nem hordoz akkora hírértéket, ha azt mondjuk, hogy idén a cseresznye sem lesz olcsóbb, az viszont annál inkább, hogy már megjelent egyes árusoknál.

Szokásunkhoz híven idén is megírtuk, mennyit kérnek majd az eperért a szezonban, sőt, azt is, hol bukkanhatunk Szedd magad! akciókra, illetve hogy mi alapján sejthetjük, hogy a szemfüles árus sajnos nem magyar epret árul. Nos, az idei koranyári gyümölcsszezon újabb versenyzője is korán érkezett, hála a meleg tavasznak: itt a magyar cseresznye!

Megérkezett a magyar cseresznye!

Várhatóan május vége fele kifut az eper, és érkezik a másik piros kedvenc, a cseresznye, sőt, lassan a barack is megjelenik - az igen meleg és hosszú tavasznak köszönhetően ugyanis előbb érnek a kora nyári gyümölcsök, mint ahogy azt megszoktuk

– írja a Sokszínűvidék.

Jelenleg a legtöbb helyen 1500-2000 forint körül mozog a magyar eper illetve szamóca kilós ára, de volt már ennél olcsóbb is, hiszen, ahogy megyünk ki a főszezonból, ritkábban juthatunk friss és finom áruhoz, így lassan, de ismét emelkedhetnek az árak, mondja egy gyümölcstermesztő.

A korán beköszöntött és azóta is tartó enyhe tavasz miatt a cseresznye is előbb érik idén: a magyar gyümölcs jelenlegi kilós ára 1500-2000 forint körül mozog, de az ár csökkenni fog, ahogy a termés bővül. Pár héten belül pedig a barack is beköszön.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Címlapról ajánljuk

3 tuti tipp, amitől nagyon puha és magas lesz a...

A muffin egy örök kedvenc, mindenki által szerethető sütemény, ízesítése pedig rendkívül sokféleképpen variálható. Bár nem egy bonyolult finomság, mégis előfordulhat, hogy száraz és lapos muffinok sülnek készre. Mai Napi Tippünkben 3 trükköt mutatunk, amivel ezt elkerülheted!

Nosalty

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...