Mac&cheese - az amerikai sajtos tészta

Régóta szerettem volna kipróbálni a – filmekből már jól ismert - amerikai sajtos tésztát. Megtettem és nem csalódtam. Mármint az amerikaiakban.

Mac and cheese - amerikai sajtos tészta recept

A napokban több fogást is főztünk, ezeket folyamatosan közzé tesszük majd az oldalon. Készítettünk húsokat, leveseket, burgonyás ételeket és tésztákat. Szóval nagy sürgés-forgás volt a konyhában, így sokszor egymás keze alá dolgoztunk. Míg fotóztunk, megkértem Annát, hogy készítse elő nekem a sajtos tészta hozzávalóit - mire odaértem a pulthoz, a sajtmártás már rotyogott a tűzön.

Anna csak annyit mondott: „Te jó ég, ez mennyire amerikai!” Na, igen. Egy narancssárga, nyúlós massza fogadott a fazékban, amit nem tudtunk hova tenni, de azt tudtuk, hogy ezt az életben nem szívja majd be a tészta, így sűrűn öntögettük hozzá a tejet, míg végül egy számunka, illetve a tészta számára is megfelelő állagot kaptunk.

Időközben a kagylótésztát is kifőztük. Aprítottunk, szeleteltünk reszeltünk, míg végül minden hozzávaló a pulton sorakozott szépen egymás után. Nem volt más hátra, mint összerakni, tepsibe rendezgetni, és bedobni a sütőbe.

Mac and cheese - amerikai sajtos tészta recept

A végeredmény? Hát, kissé szokatlan. Merőben eltér az általunk ismert sajtos tésztától, de meg kell hagyni, azért elég finom - az alap a tészta, erre pedig jóféle ízes sajt kerül tejjel, mustárral és kedvenc fűszereinkkel. Mi metélőhagymával, szerecsendióval, és sóval-borssal ízesítettük. Magába a mártásba cheddar sajtot főztünk, a tészta tetejére viszont füstölt sajtot reszeltünk, ami megadta a koronáját az ételnek. Az eredeti recept szerint zsemlemorzsát is kellene szórnunk a sajtra, ami finom ropogósra sül a tetején, de én úgy éreztem, ettől talán még szárazabbá válik, ezért azt tanácsolom, hogy ha nem találjuk elég szaftosnak a mártást, hígítsunk még rajta egy kicsit, vagy hagyjuk el a morzsát!

Egyszer mindenképp érdemes kipróbálni!

A dekorációt köszönjük aButlers-nek! A helyszínt a Miele biztosította.

Még több sajtos tészta receptet, itt találsz!

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.