Lewis Hamilton sokkoló videóval bátorít mindenkit, hogy vegán legyen

A Forma1-es világbajnok nem csak azért váltott a vegán életmódra, hogy egészségesebb és erőteljesebb legyen a versenyeken.

A tavalyi Forma1-es világbajnok még 2017-ben nyilatkozta, hogy életmódot vált, és vegán lesz.Állítása szerint egy dokumentumfilm hatására hozta meg a döntést, amiben azt taglalták, milyen káros hatásai vannak a húsfogyasztásnak. Persze az is közre játszott, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát, hiszen a légszennyezés, ami a marhatenyésztésből származik, nagyobb mértékű, mint ami a repülőgépekhez és autókhoz köthető.

via GIPHY

Most viszont Instagramján osztott meg egy sokkoló videót az állattartás borzalmairól, ezzel ösztönözve mindenkit a vegánságra:

„Olyan világban élünk, ahol az emberek azt hiszik, hogy az ő életük többet ér, mint egy állaté. Az étel, amit megveszünk és megeszünk ma, otthon vagy az éttermekben, ilyen helyekről érkezik. Ezért lettem vegán, mert nem akarom támogatni ezt a barbár viselkedést, és állatok millióinak lemészárlását. Számomra ez semmiben nem különbözik a több millió ember leölésétől a háborúkban. Ez elfogadhatatlan, és közösen kell dolgoznunk, hogy változtassunk rajta” – írta a posztja alá, amit már majdnem 1 millióan láttak.

Egyébként Hamilton annyira elkötelezte magát, hogy nemrég egy vegán hamburgerezőt is nyitott. A célja nemcsak az egyre szélesebb körű vegán közönség étkezési igényeinek kielégítése, de szeretné, ha a húsevők számára is bebizonyosodna, hogy ahúsmentes ételek is finomak és teljes értékűek.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...