A koronavírusnál sokkal durvább betegségeket is túlélt már az emberiség

Mielőtt teljesen elkezdenél bepánikolni a vírustól, összeállítottuk neked egy listát, amiben bemutatjuk, minden idők 5 legpusztítóbb járványát.

Mióta felütötte a fejét a koronavírus, sokan nagyon megijedtek, hogy esetleg egy újabb bubópestissel vagy spanyolnáthával nézünk szembe. Ha azonban a tényeket nézzük, akkor a COVID-19 (hivatalos nevén) közel sem annyira veszélyes, mint az előbb említett betegségek. A tények szerint ugyanis, csak nagyjából az esetek 2 százalékában halálos a vírus, és az áldozatok immunrendszere közel sem olyan erős, mint egy átlagos emberé. Most összegyűjtöttük az 5 legdurvább járványát, hogy egy kicsit átérezzük, milyen egy valójában félelmetes betegség.

Ázsiai influenza

A H2N2 vírus altípus először 1957 februárjában jelent meg egy kínai tartományban, és néhány hónap alatt Amerikába is eljutott, ahol körülbelül 70 ezer ember haláláért volt felelős. Sajnos a védőoltások gyártása csak akkor érte el a csúcspontját, amikor a járvány már elmúlt, így körülbelül 1-4 millióra teszik az áldozatok számát.

Antoniusi pestis

Kr. u. 165-ben csapott le a Római Birodalomra az antoniusi pestis, ami a mai tudásunk szerint nem pestis, inkább himlő lehetett. A betegséget valószínűleg a Közel-Keletről hozták be a katonák, és közel 15 évig szedte az áldozatait. Egy római történetíró szerint volt olyan időszak, amikor a betegség napi 2000 áldozatot követelt, ez a fertőzöttek negyedét jelentette körülbelül. A járvány 5 millió áldozatot követelt.

HIV/AIDS

Mióta 1976-ban megjelent az HIV-vírus, körülbelül 75 millió ember fertőződött meg vele, és összesen 32 millióan haltak bele. Jelenleg körülbelül 38 millió fertőzött él a világon, és bár ma már tudjuk, hogy a HIV-fertőzés nem jelent automatikusan halálos ítéletet, azért az mindenképp riasztó, hogy nagyon sokan nem védekeznek szexuális együttlétkor, ez pedig jelentősen megnehezítheti az ellene folytatott küzdelmet.

Spanyolnátha

Alig több mint 2 év alatt, közel 50 millió áldozatot követelt. A legtöbb influenzajárvány általában a nagyon fiatalok és a nagyon idősek között szedi a legtöbb áldozatot, azonban a spanyolnátha leginkább a fiatal felnőttekre volt veszélyes.

Középkori pestis

A legveszélyesebb és legtöbb áldozatot követelő járvány természetesen a középkori pestis volt. A baktérium a Selyemút felől érkezett Európába, valószínűleg a kereskedőhajók patkányai, pontosabban a patkányok bolháinak segítségével. A Föld 475 milliós összlakosságát, 350-375 millióra csökkentette a 14. században.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapról ajánljuk

További cikkek