Kipróbáltuk a Lidl legújabb termékeit, és igencsak meglepő következtetésre jutottunk

Néhány hete hatalmas, a magyar szupermarketekben eddig még nem látott dobással rukkolt elő a Lidl. Az áruház legújabb termékeit mi is kipróbáltuk. 

A Lidl egy szupermarketekben eddig egészen szokatlan termékcsaládot dobott piacra, a még frissen és melegen kapható gyorséttermi hamburgerek és csirkefalatok március végétől elérhetőek néhány budapesti üzletben.

A boltokban összesen öt termékkel találkozhatunk, mindegyik klasszikus gyorséttermi kajáknak számítanak a maguk nemében: a reggeli tojásos-baconos szendvics mellett sajtburgert, wrapot és kétféle csirkefalatkát lehet kapni, mindegyiket az ismert gyorséttermi termékekhez hasonló áron.

8-féle gyorsfagyasztott csirkefalatot teszteltünk - ez lett az abszolút kedvenc

Ez is érdekelhet!

Szerkesztőségünk tagjai (kiknek egy része egyáltalán nem veti meg a gyorséttermeket) nagyon lelkesen és kíváncsian estek neki a gyorskajáknak, ezúttal szinte senki nem akart kimaradni a termékkóstolásból igaz, most egyáltalán nem volt titok, ki milyen ételt kóstol.

A termékeket ezúttal nem pontoztuk, csupán szubjektív véleményünket osztjuk meg az első szupermarketben is kapható meleg gyorskajákról.

Chicken Crispies (799 Ft / 200 g)

Vélemény:A ropogós csirkefalatkák szinte mindenki tetszését elnyerték, a kicsit tejes, vastag és ropogós bunda alatt egy jó fűszerezésű, finom csirkemellhúst találunk, amely bőven elég adag egy kiadós ebédre.

Chicken Nuggets (799 Ft / 200 g)

Vélemény: Az apró csirkenuggetsek nagyon hasonlítanak mekis elődeikhez, ízben viszont teljesen más "élményt" nyújtanak: a bunda kicsit ragadós volt és sótlan, a húsban viszont többen is erősebb borsízt éreztek.

Beef Cheese (319 Ft/db)

Vélemény:A Lidl Beef Cheese névre keresztelt sajtburgerében első látásra minden megvan, amit egy sajtburesz igényel: vékony húspogácsa, rengeteg paradicsomszósz, néhány szelet csemegeuborka, mustár és természetesen egy szelet olvadó sajt. Bár a hamburger lehetett volna egy kicsit nagyobb, az ár/érték arányra nem lehet panasz, többek szerint azonban a kelleténél egy kicsit édesebbre sikerült a paradicsomszósz, ez lehetne még fűszeresebb.

Buffalo Chicken Wrap (799 Ft/db)

Vélemény: Tesztelőinket eléggé megosztotta a csirkés wrap, sokak szerint ugyanis egy kicsi, méretéhez képest viszont drága termékről van szó. A wrapban lévő szósz lehetne fűszeresebb, a hússal viszont nem spóroltak. A kis tortilla kényelmesen fogyasztható az utcán is, nem folyik ki a szósz, és nem esik szét a tészta sem.

Egg Burger (599 Ft/db)

Vélemény: A reggeli tojásos szendvics néhány tesztelő szerint pont olyan volt, mint a mekiben kapható változat, a legtöbbeknek nagyon ízlett a vastag, lapított tojás, és a baconnel is mindenki elégedett volt.

Összesítés

A Lidl gyorséttermi termékei összességében hasonlítanak az étteremláncoknál kapható fogásokhoz, néhány hiányérzetünk azonban maradt az ételekkel kapcsolatban: egyes termékek lehetnének fűszeresebbek, míg másokhoz jó lenne valamilyen választható szószt mellékelni, hogy teljesebb legyen az élmény. Míg a Lidl sajtburgerét megéri megvásárolni annak, akinek a közelében szupermarket van, de étterem nincs, addig például a Buffalo Chicken wrap nem biztos, hogy megéri az árát.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Miért gulyás a gulyásleves, és hogy jön ide az Alföld?

A magyar konyha nemzetközi léptékkel mérve is híres szupersztárja, vitán felül, a gulyásleves. Jól elkészítve ragyogó, rubinpiros színe van, tartalmas, laktató, bográcsban készítve ráadásul igazi közösségi étel. De, hogy jön a képbe az Alföld? Mi köze a ma ismert változatnak az egykori pásztorételhez? Mit köszönhet a gulyás a Habsburgoknak, és miért kellett az 1800-as évekig várni, hogy népszerűsége csúcsára érjen? Kajatények sorozatunk legújabb részében az alföldi gulyás nyomába eredünk.

Kormos Lili

Melyik kenyér a legjobb magas vérnyomás esetén? Megmondják a dietetikusok

Az vagy, amit megeszel - és ez természetesen a kenyérre is igaz, hiszen legtöbben minden nap fogyasztjuk. Azt már tudjuk, hogy mi az, amit nem érdemes leemelni a polcról, ha a pékségben válogatunk (a finomított, adalékanyagoktól hemzsegő, felfújt, élesztős, puha fehér szeletelt kenyereket semmiképp), de arról, hogy mely kenyerek a legegészségesebbek, sokat lehet vitatkozni. Ezúttal dietetikusok emelték a legjobbat, rájuk pedig érdemes hallgatni.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...