Kiderült: ez a zeneszám csökkenti a leggyorsabban a stresszt

Ha szeretnéd elűzni a szorongást, hallgasd meg ezt a számot, és sokkal nyugodtabb leszel.

Nincs olyan ember, akit soha nem ér stressz. Teljesen mindegy, mitől megy fel benned a pumpa, jobb, ha minél előbb elűzöd a szorongató érzést. És most úgy tűnik, hogy a kutatók megtalálták azt a zeneszámot, amivel gyorsan csökkentheted a stressz-szinted!

A Mindlab International tudósai úgy döntöttek, megkeresik azokat a dallamokat, amelyek tudományosan bizonyíthatóan képesek csökkenteni a stresszt. Egy kísérlet során a résztvevőknek bonyolult feladványokat adtak, amelyeket extrém rövid idő alatt kellett megoldaniuk, emiatt pedig elég hamar eluralkodott rajtuk a feszültség. Eközben a neurológusok különböző zenéket játszottak le nekik, és elektródák segítségével figyelték az agyműködésüket illetve a vérnyomásukat, a pulzusszámukat és a légzési sebességüket. Így derült ki, melyek azok a számok, amelyek a leggyorsabban csökkentik a stresszt.

A nyertes

A nyertes zeneszám pedig nem más lett, mint a Marconi Union – Weightless című dala, ami 65%-kal csökkentette a résztvevők stressz-szintjét.

FONTOS!

A kutatást vezető tudós, Dr. David Lewis-Hodgson felhívja mindenki figyelmét, hogy lehetőleg vezetés közben ne hallgassuk, mert súlyos álmosságot okoz!

TOP 10

Végül a kutatók összeállították a 10 legmegnyugtatóbb számot. Íme a lista:

10. “We Can Fly,” by Rue du Soleil (Café Del Mar)

9. “Canzonetta Sull’aria,” by Mozart

8. “Someone Like You,” by Adele

7. “Pure Shores,” by All Saints

6. “Please Don’t Go,” by Barcelona

5. “Strawberry Swing,” by Coldplay

4. “Watermark,” by Enya

3. “Mellomaniac (Chill Out Mix),” by DJ Shah

2. “Electra,” by Airstream

  1. “Weightless,” by Marconi Union

Ezeket olvastad már?

Forrásaink voltak.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.