Kiderítettük, melyik bolti csokifagyi a legjobb - 6-ot teszteltünk le belőlük

Bolti csokifagylaltokat kóstolt a tesztcsapatunk, hogy kiderüljön, melyik termék éri meg az árát. Nagy ízprobléma nem volt egyik termékkel sem.

Ha nyár, akkor fagylalt. A hőségben nincs is jobb, mint elnyalni egy tölcsérrel a parton. Sajnos munka után már nincs lehetőség strandolásra, így maradnak otthonra a bolti változatok. Vehetjük a pálcikásat, de a dobozos kiszerelések jobban megérik az árukat. Melyik a legjobb íz: a csoki, vanília, eper, esetleg a puncs? Mi most a csokisat választottuk tesztünkhöz, aminek a végén két termék is a dobogóra került.

Csokifagyi házilag:

A teszthez a Lidlben, Aldiban, Pennyben és CBA-ban vásároltunk be. A Sparban és a Tescóban is jártunk, előbbiben éppen nem találtunk csokis fagylaltot, utóbbiban pedig logisztikai problémák miatt botlottunk hiányos kínálatba. Mivel a boltokban nem sorakoznak nagy számban a csak csokoládés fagylaltok, ezért most kicsit lazítottunk a szabályokon, és két tejszínes ízesítéssel kevert változatot is beválogattunk a kóstolásba. Összesen hat termék gyűlt össze.

A vakteszten öten vettünk részt, a termékeket íz és külső jegyek alapján rangsoroltuk. Az összetevőket most nem vizsgáltuk meg. Véleményünk nem szakértői, semmi tudományos nincs benne, csak a saját szubjektív véleményünkön alapul.

ÍME A FAGYLALTOK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:

1. Mazsi Csokoládés Fagylalt

  • sötétbarna, nem túl tejes
  • kávés és vaníliás mellékíz
  • nincs csokoládé illata
  • nem elég krémes

Ár / Tömeg: 699 Ft / 450 g

2. Carte D'or Chocolate

  • krémesen lágy, és szép színe van
  • nagyon jól néz ki
  • kellemes étcsokis
  • jó, hogy vannak benne csokidarabok

Ár / Tömeg: 1299 Ft / 500 g

3. Gelatelli Premium Chocolate

  • szépszíne van, kicsit tejes
  • inkább kakaós, mint csokis
  • kellemesen krémes
  • jó csokidarabos és nagyon finom

Ár / Tömeg: 699 Ft / 517 g

4. Csokoládés Kavalkád

  • vaníliás-csokis inkább, de az íze inkább kakaós
  • jól néz ki, viszonylag egyben van
  • ijesztően édes, krémes
  • a csoki nem érződik igazán

Ár / Tömeg: 449 Ft / 480g

5. Penny Chocolate

  • ez is inkább vaníliás-csokis, az íze viszont karamellás
  • levegős, szép színű
  • nagyon tejszínes
  • túl halvány, inkább kakaós jellegű

Ár / Tömeg: 369 Ft / 460 g

6. Grandessa Schokolade

  • csokidarabos, jól néz ki
  • kakaós íze van
  • túl lágy, és eléggé édes
  • nem az igazi csokifagyi, de finom

Ár / Tömeg: 699 Ft / 520 g

A MI SORRENDÜNK:

NévHol vettük?Ár / TömegKilónkénti ár
1.Carte D'or ChocolateLidl1299 Ft / 500 g2598 Ft
1.Gelatelli Premium ChocolateLidl699 Ft / 517 g1352 Ft
2.Grandessa SchokoladeAldi699 Ft / 520 g1344 Ft
3. MazsiCsokoládés FagylaltCBA699 Ft / 450 g1553 Ft
3.Penny ChocolatePenny369 Ft / 460 g802 Ft
4.Csokoládés KavalkádAldi449 Ft / 480 g935 Ft

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ünnepi bevásárlás egyszerűen!

Az ünnepi készülődés nemcsak ráhangolódást, de komoly szervezést is igényel. Szerencsére nálunk, az ALDI-ban mindent megkaphatsz, amire csak szükséged lehet, legyen szó a karácsonyi vagy épp szilveszteri menü alapanyagairól, a kedvenc süteményed hozzávalóiról, otthonod ünnepi dekorációjáról vagy a családodnak és barátaidnak szánt ajándékokról – velünk időt és nem kevés pénzt is spórolhatsz.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Vegán ünnepi menü

Legyen az idei karácsony fénypontja egy vegán ünnepi menü! Ugyan nem hagyományos, nem tradicionális, mégis tömve van jobbnál jobb, ízes fogásokkal.

Nosalty

További cikkek

Régi házi sütemények karácsonyra

Méteres sütemény, zserbó, flódni vagy porcukorban forgó hókifli. Ki ne ismerné ezeket a régi, házi süteményeket, melyek a karácsonyi süteményes tálca sztárjai?