Ha túlzásba viszed, káros, ha mértéket tartasz, csodaszer

Amennyiben képes vagy mértéket tartani, ez az ital csodákat művel a testeddel. Például sikeresen segíthet abban, hogy elkerüld a krónikus betegségeket!

Nehéz igazságot tenni: évtizedek óta megy a vita a kávé jótékony és ártalmas hatásairól. Egy biztos, egy friss tanulmány azt állítja, hogy azok, akik naponta 2-3 csésze kávét isznak, tovább élhetnek, mint azok, akik a koffeinfogyasztást teljes mértékben kerülik.

Egy csésze erős eszpresszóban 50-175 milligramm koffein van

Jó hír a kávéimádóknak!

A kutatás során a szakemberek 12 éven át követték nyomon 58 év átlag életkorú brit állampolgárok kávéfogyasztási szokásait. Az eredmények azt mutatták, hogy az általános halálozási kockázat azoknál volt a legalacsonyabb, akik napi 2-3 csésze kávét ittak, függetlenül attól, hogy az őrölt vagy instant formából származott-e.

A szív- és érrendszeri betegségek tekintetében napi egy csészénél tűnt a legalacsonyabbnak a kockázat, az aritmia, vagyis a szabálytalan szívverés esetében viszont 4-5 csésze kávé kellett a rizikófaktor csökkentéséhez.

Fontos gyorsan leszögezni: a tanulmány eredménye természetesen nem kőbe vésett, és nem is húzható rá mindenkire, hiszen a kutatás csak egy középkorú brit népcsoport szokásait vette alapul, és a krónikus betegségek kialakulásának szempontjából sok más befolyásoló tényező létezik!

Tovább is van, mondjuk!

A BMJ-ben megjelent tanulmány tovább méltatja a kávé jótékony hatását.

A kutatók több tucat korábbi vizsgálat adatait átnézve arra jutottak, hogy a kávéfogyasztóknál valóban alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek, a szélütés, egyes rákos megbetegedések, valamint bizonyos máj-, gyomor- és bélrendszeri betegségek kockázata.

A kockázatok csökkentéséhez szükséges kávémennyiség gyakran napi 3-4 csészének felelt meg. A hivatalos adatok szerint napi 400 milligramm koffein a határ. Ennél a szintnél a kávé fogyasztása még nem jár káros mellékhatásokkal.

Egy csésze erős eszpresszóban 50-175 milligramm koffein van, míg egy hosszú kávé körülbelül 40-80 milligrammot tartalmaz.

Összességében tehát azt lehetni mondani, hogy ha nem kávézol, akkor a kutatások eredményei miatt ne is kezdd el, ha viszont igen, napi 3-4 csésze lehet az optimális mennyiség.

Forrásunk volt.


Még több a kávéról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Nokedli egyszerűen

A nokedli az egyik leggyorsabb és legolcsóbb köret, amit gyakorlatilag bármikor összedobhatunk, ha van egy szabad félóránk. Tojással turbózva, pörköltek mellé, paprikás csirke alá vagy ...

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Címlapról ajánljuk

Kezdődik a grillszezon! Ezek az ételek kerülnek leggyakrabban a rácsra

Pünkösdtől augusztus 20-ig tart a grillszezon csúcsa, de a legnagyobb rajongók őszig nem teszik el a grillt. A magyarok közel fele külön bevásárlással készül a sütögetésekre, a Tesco adatai szerint tavaly 11 százalékkal nőtt a szezonális grillhúsok forgalma. A legnépszerűbb továbbra is a fűszeres sertéshús, ugyanakkor egyre többen választanak halat, valamint kacsa- és libahúst is.

Nosalty

Ez a diéta segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást

A menopauza egy kevésbé kutatott, részben félreértett folyamat, amely minden nő életében eljön. A testi-lelki változás sok kellemetlen tünettel jár, a hőingadozástól kezdve egészen a súlygyarapodásig. És hiába figyel az ember a bevitt kalóriák mennyiségére, és végez napi szintű testmozgást, ezek kombinációja sem feltétlen elég ahhoz, hogy kontrolláljuk súlyunkat. Van azonban egy olyan diéta, ami segít visszafogni a menopauzával járó súlygyarapodást.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Käsespätzle, az alpesi sajtos nokedli

A Käsespätzle, vagyis az osztrák sajtos galuska az egyik legtutibb komfortkaja: nyugati szomszédaink bizony nagyon ráéreztek, milyen ellenállhatatlan a házi nokedli és az olvadó sajt ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...