Olcsóbb lesz végre a csoki? Soha nem látott árzuhanásba kezdett a kakaó

A tavalyi történelmi áremelkedés után, úgy néz ki, soha nem látott árzuhanásba kezdett a kakaó világpiaci ára. Lássuk, mire számíthatunk a csokoládé árát illetően!

Az utóbbi években a kakaó ára csaknem háromszorosára emelkedett, amit mi, édességfogyasztók is erősen megéreztünk. Lehet eljött a várva várt pillanat, és normalizálódhat a csokoládé ára.

Kislány csokival
Olcsóbb lesz végre a csoki? Soha nem látott árzuhanásba kezdett a kakaó

A kakaó ára tavaly 13000 dollárra emelkedett tonnánként, ami a szélsőséges időjárás és a pusztító betegségek következménye volt.

Az árak idén 50 százalékkal estek vissza a gyengülő kereslet és a javuló betakarítási kilátások miatt. Ez így a valaha volt legmeredekebb visszaesés is egyben.

Egyelőre azonban nincs jele annak, hogy a csokoládék és édességek ára csökkenne, hiszen a gyártók az áremelkedéskor vásárolt mennyiséget dolgozzák fel. Emellett a drága kakaó miatt olyan receptmódosításokat is végrehajtottak, amiket a gyártásban nem annyira egyszerű visszafordítani.

Receptajánló:

A kakaó drágulása az egész piacot megrengette, most pedig a gyártók nem sietnek csökkenteni termékeik fogyasztói árát.

Az elemzők és termelők szerint legkorábban jövő év második felében jöhet el a kívánt árcsökkenés.

A 2025-ös júliusi magyar inflációs adatok szerint a csokoládé és kakaó termékek éves szinten 20,4 százalékkal lettek drágábbak, írja a 24.hu.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Tormás-majonézes krumplisaláta

Ez a tormás-majonézes krumplisaláta nálunk mindig a húsvéti asztal egyik főszereplője: krémes, pikánsan csípős, és tökéletesen kiegészíti a sonkát. Az alap ugyan egyszerű, de a ...

Ecetes torma házilag

Bár csíp, könnyeket csal a szemünkbe a készítés és a fogyasztás során is, mégsem tudjuk elképzelni a húsvétot ecetes torma nélkül. A bolti verziók gyakran túl édesek vagy nem elég ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...