Semmiképp nem diszkriminálnánk a hagyományos szalagos fánkot, de még a csörögefánkot sem, viszont annyi más lehetőség van, hogy megéri tágítani a fánk-univerzumot, legyen az olajban vagy sütőben sült fajta, mindegyikkel megéri kísérletezni.
Nemrég írtunk az apácafingocskáról (más néven selyemsutty, szellőfánk, apácaszellő), ami lényegében egy olajban kisütött égetett tészta, amit tálaláskor porcukorba forgatnak. Czifray István is írt róla, igaz, nála “apácza fánk” és “apácza pogácsa” néven is futott, és ezek el is térnek az előbbi verziótól: az apáca pogácsa leírásában az összetevők között a töltelékben mandula, citrom, szegfűbors, fahéj, a tésztában meg szép adag bor is szerepel, ezt a tölteléket "mogyorónyi nagyságú golyókká gyúrja", úgy teszi a tésztába, majd rásüti a tojásfehérjét. Az égetett tésztás változatot lehet tovább fokozni, ha porcukros kakaóba vagy olvasztott csokoládéba forgatod, már kész is az ördögpirula.
A burgonyafánkot (ami sok helyen panka néven ismernek) a legtöbben sósan eszik, köretként, de mivel az alaptészta semleges ízű, egészen nyugodtan ketté lehet tépni és házi baracklekvárral megtölteni - kicsit tartalmasabb ugyan, mint egy sima szalagos, de legalább olyan gyorsan fogy. A legkényelmesebb és a leggyorsabban összedobható fajta viszont a túrófánk, ami energiabefektetésben a csörögéhez hasonló, de azért mégis izgalmasabb annál.
Zilahy Ágnes Valódi magyar szakácskönyvében rengeteg fánkot bemutat: ott van például a rózsafánk, aminek a tésztája a csörögefánkéhoz hasonló és sütés közben rózsaszerűen szétnyílik. Ír a talkerliről (vagy talkedliről, erről itt olvashatsz róla bővebben és a tolófánkról is, aminek a különlegessége, hogy egy viszonylag kemény tésztát tojáshabbal lazítanak, aztán forró olajba tolnak egy ehhez készített eszközzel, de ma már inkább habzsákkal - úgy kell elképzelni, mint egy könnyített churrost.
Nem a hagyományos értelemben vett fánk, de az indiáner vagy indusfánk is ide tartozik, ami egy félbevágott piskótafélgömb tejszínhabbal és csokoládéval megtöltve. Az elnevezése és eredete nem 2021-kompatibilis, ma már biztos, hogy nem úszná meg egy cukrász sem:
a legenda szerint az indiánert Pálffy Ferdinánd gróf rendelte szakácsától a 19. század elején, mikor megtudta, hogy egy indián artista járja Európát, és amikor Bécsben is szerepelt, az első előadás estéjére készíttette el a süteményt - egy olyan édességet, aminek a színe hasonlít az indián művész arcbőréhez.
Hogy pontosan ki és miért találta ki a süteményt, azt nehéz lenne felfejteni, mindenesetre az indusfánk gyorsan népszerű lett, ma is készíti néhány cukrászda, de otthon is könnyen össze lehet dobni.
A beignet Dobos C. József könyvében nagyjából az összes olyan tésztát jelöli, amit olajban sütnek ki - lehet az vékony palacsintatésztába mártott barack, tojásfehérjével bevont töltött sütemény, de a beignet ennél jóval különlegesebb. New Orleans jellegzetes karneváli fánkja, ami készülhet égetett tésztából is, de kelt tésztából az igazi: a puha, megkelt tésztát kiterítik, téglalap alakúra vágják (így a formázás is egyszerűbb) és így sütik olajban, amitől kívül aranybarna, belül habosan könnyű lesz, szóval kifejezetten addiktív.
Az olasz zeppole (Zeppole di San Giuseppe) szintén égetett tésztából készül, létezik sütőben és olajban sütött változata is, cukrászkrémmel töltik és általában egy szem meggyet vagy cseresznyét nyomnak a tetejére. A híres olasz fánkok közé tartozik a bomboloni is, ami egy kelt tésztás, olajban sütött fánk, gyakran cukrászkrémmel vagy lekvárral töltik, de önmagában is tökéletes.
És ha már itt tartunk, ne felejtsük el a churrost sem, ami technológiájában ugyan nem sokban különbözik a többi forrázott tésztás változattól, de forrón sűrű csokoládészószba tunkolva nincs hozzá hasonló. Hogy hányféle fánk létezik a világon, azt lehetetlen lenne felsorolni, de a fenti recepteket tuti érdemes kipróbálni.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
