Ilyen volt 50 éve az első magyar hűtőszekrény-reklám

Ma már szinte nincs olyan otthon, ahol ne lenne hűtőszekrény, természetesnek is vesszük ennek meglétét a konyhában. De képzeljük el, milyen volt az élet nélküle. 

  • A kisebb méretű háztartási hűtőszekrények csak a 20. század elején jelentek meg.
  • Az első elektromos hűtőt, azaz a frizsidert Chicagoban adták el, és azóta karrierje töretlen.
  • 1928-ban egy újabb mérföldkövet jelentett a freon feltalálása, amely Thomas Midgley nevéhez fűződik. A freon alkalmazása forradalmasította a háztartási hűtőszekrények elterjedését, és 1937-ben az Amerikai Egyesült Államokban már minden második háztartásban megtalálhatóak voltak.
  • Magyarországra jóval később, nagyjából 10 év eltolódással kerültek piacra: a hatvanas évek magyar háztartásainak valóságos luxustárgyai voltak a Lehel hűtőszekrények, amelyek egyúttal a szocialista ipar büszkeségének számítottak.
  • Az első Lehel névre hallgató készülék - rajta a Lehel vezérnek tulajdonított, s a jászberényi múzeumban őrzött kürtöt szimbolizáló emblémával -, a 100 literes Lehel 100-as 1960-ban hagyta el a gyárat, s a termék rövid idő alatt igen népszerűvé és keresetté vált.

Ebben az időben készült az a magyar televíziós reklám is, amiben Tompa Sándor "Pufi", minden idők egyik legkiválóbb magyar komikus színésze szerepelt, amely, hiába rendkívül erőltetett, miatta és a retro-potenciálja miatt máig több, mint kötelező darab.

Az 1966-ban bemutatott reklámot belengi a hatvanas évek diszkrét bája: a benne megjelenő ételek láttán igencsak összefuthatott a nyál az emberek szájában, hiszen a hiánygazdaság korát élték akkoriban még, amikor húst is a pult alól kaphatott csak az ember a hentesnél, némi előzetes anyagi ellenszolgáltatás fejében.

A reklám cselekménye szerint Pufi bácsi azon gondolkozik, hogy melyik ismerősének mikor van a névnapja. Aztán azon tűnődik, vajon ki lehet az a Lehel, akit feltétlenül fel kéne köszöntenie a közeljövőben. Ekkor a narrátor elmagyarázza neki, hogy a Lehel nem más, mint a hűtőszekrény. Szóval tényleg baromira erőltetett, és Tompa Pufi maximálisan átélt alakítása ellenére sem jön át az üzenet, de akkoriban biztosan komoly szenzáció volt az első magyar hűtőszekrény felvezetése.

Ez is érdekelhet!

Ezeket olvastad már?

A legretróbb magyar reklámok

A reklámok ma már annyira a mindennapjaink részei, hogy sokszor észre sem vesszük őket. A régi reklámoknak sokszor még a szövegére is emlékszünk - nézzük a leghíresebbeket!

Dacota

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyszerű és gyors fish and chips

Az angolok fish and chips-e nem véletlenül szerzett magának annyi rajongót világszerte: a könnyű és ropogós tésztába bújtatott halszeleteket mi is bármelyik nap tudnánk majszolni. ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Borsós brassói

Sokaknál nem, de nálunk a brassói aprópecsenye elengedhetetlen tartozéka a zsenge zöldborsó. Az édeskés borsó frissességet ad az ételnek, és könnyít az egyébként zsírosabb, nehezebb ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...