Ezek Károly király kedvenc ételei

Szombaton került sor Károly király koronázási ceremóniájára, a történelmi esemény apropóján pedig a brit uralkodó korábbi szakácsa elárulta, hogy milyen ételeket fogyaszt előszeretettel az ország feje.

Károly király eddig rövid uralkodói pályafutása során is több gasztronómiai vonatkozású döntést hozott, így kitiltotta a palotából a libamájat. Nem mindennapi étkezési szokásairól is gyakran cikkeznek, hiszen a korábbi walesi herceg például híres arról, hogy kihagyja az ebédet, hogy elkerülje az utána jelentkező fáradtságot. A koronázási ünnepség bőséges ételválasztéka kapcsán pedig ismét érdekessé vált, hogy milyen ételeket fogyaszt előszeretettel III. Károly király.

Ezek Károly király kedvenc ételei

Nagy rajongója a biogazdálkodásnak

Ha a királyi szakácsok valamiben egyetértenek, akkor az az, hogy Károly király nagy híve a biogazdálkodásnak. A korábbi királyi séf, Carolyn Robb szerint Károly király „a biogazdálkodási mozgalom nagy támogatója és vezetője".

Ő a biogazdálkodás híve volt… szerintem még azelőtt, hogy azt feltalálták volna

– ért egyet Darren McGrady, egykori királyi séf.

Robb séf szerint Károly királynak volt az egyik első bio minősített gazdasága az Egyesült Királyságban, McGrady pedig arról számolt be, hogy az uralkodónak „hihetetlen zöldségeskertje" volt szarvasmarhákkal és más állatokkal együtt a hercegi birtokon.

McGrady séf szerint a király egyik kedvenc eledele az erdei gomba. Beszámolója szerint egyszer elvitte a szakácsokat Balmoral birtokára, hogy ott gyűjtsenek vadgombákat. A tervből azonban nem lett semmi, mivel az előző napon II. Erzsébet királynő felküldte a séfjeit, hogy gyűjtsenek össze minden vadgombát, amit csak találnak a birtokon. „A királynő séfjeinek a királynő az első" – nevet.

Ez is magyarázat lehet arra, hogy Károly király a szezonális étkezésre helyezi a hangsúlyt. Robb séf, aki közvetlenül Károly királynak dolgozott, azt mondja, hogy az első munkanapján egy „hatalmas zsák fácánt" kopasztott meg a sandringhami verandán. Robb séf imádott almát szedni Sandringham gyümölcsösében, amelyet olyan ételekhez használt fel, mint a délutáni tea mellé felszolgált almás, datolyás és pekándiós torta.

Károly a változatosság híve

Ami Károly király napi étrendjét illeti, McGrady séf szerint „nincs két egyforma nap" számára. Ez talán annak köszönhető, hogy elég változatos az ízlése. „Ételmániás volt" – mondja McGrady séf. Szerinte Károly király gyakran fogyasztott gyümölcsöt reggelire, például friss szilvát a kertből, amelyet aztán párolt, majd gyümölcslével és müzlivel tálalt. A délutáni teához Károly király állítólag előszeretettel fogyasztott főtt tojást.

Úgy tűnik azonban, hogy Károly király étrendje teljes egészében a napi tevékenységétől függött.

Például azokon a napokon, amikor festeni ment „a Buckingham-palota dombjaira", McGrady séf szerint gyakran csomagolt egy „nagy, vastag szendvicset" és esetleg egy desszertet – például egy adag szilvapudingot.

Édes helyett inkább a sósat részesíti előnyben

Károly király igazi "foodie", így biztosak vagyunk benne, hogy akárcsak a festőpalettája, úgy a tányérjai is nagyon színesek és merészek. Úgy tűnik azonban, hogy az alkalmankénti szilvapuding ellenére, amit magával visz a kis piknikkosarában, Károly király inkább a sós ételeket preferálja.

„Nem igazán édesszájú" - mondja Robb séf -, aki szerint, bár Károly király gyakran kínált süteményt a délutáni teához, ő maga ritkán falatozott belőle.

Ehelyett Károly király az olasz konyhát és az egészséges, friss ételeket kedveli. McGrady séf szerint az egyik kedvenc vacsorája a bárányhús sous vide, vadgombás rizottóval. Az egykori szakács azt is elárulta, hogy a polentás ételeket is előnyben részesíti. Az olasz ételek iránti rajongása a király két fiára is átragadt, és gyerekként ki is használták a séf szerint a lehetőséget, hogy ha olasz volt a menü, akkor ők pizzát ehessenek.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...