III. Károly először nyilatkozott az állapotáról
Károly először beszélt betegségéről, nyilatkozatából az is kiderül, miből merít erőt ebben a nehéz időszakban.
NosaltyKároly először beszélt betegségéről, nyilatkozatából az is kiderül, miből merít erőt ebben a nehéz időszakban.
NosaltyA királynő egy koncerten beszélt III. Károly betegségéről a nyilvánosság előtt.
NosaltyA palota tegnap este jelentette be, hogy III. Károlynál rákot diagnosztizáltak.
NosaltySzombaton került sor Károly király koronázási ceremóniájára, a történelmi esemény apropóján pedig a brit uralkodó korábbi szakácsa elárulta, hogy milyen ételeket fogyaszt előszeretettel az ország feje.
Szász NóriKamilla fia mesélt arról, milyen hozzávalókat száműznek az ételekből a koronázás napján.
NosaltyA III. Károly koronázására készülő fogás egy teljesen hétköznapi étel, amelyet tényleg bárki elkészíthet otthon is.
NosaltyVegán ételek elkészítésére képes séfet keres a brit királyi udvar: a meghirdetett állás komoly elvárásokat támaszt a jelentkezőkkel szemben, az újítás mögött pedig meglepő indok áll. Vajon növényi alapú étrendre vált az uralkodó?
NosaltyA május 6-án tartandó koronázáson vegán olajjal szentelik majd fel Károlyt, aki ezzel több évszázados hagyományt szakít meg.
NosaltyA királyi család most először karácsonyozik a királynő nélkül, az ünnep légköre pedig a hírek szerint nem lesz olyan formális, mint II. Erzsébet uralkodása alatt.
NosaltyAz új király nem híve sem a luxusnak, sem az állatkínzásnak, így egy újabb alapanyagot száműzött a palotából.
NosaltyA királynő halálával több mint 800 márka csomagolása változhat a következő két évben. Mostantól III. Károly király döntheti el, kik érdemlik ki a királyi pecsét címert, melyet jelenleg mintegy 875 márka mondhat a magénak.
NosaltyA héten minden jegynek krémes fagylaltot szánnak a csillagok, köztük gyümölcsös és csokis különlegességek érkeznek, amikkel egyszerűen lehetetlen betelni. Lássuk, mi a te nyári kedvenc hűsítőd!
NosaltyAugusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.
Macsuga ViktóriaSzeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az autózás szerelmeseinek, a családoknak és a zene rajongóinak egyaránt.
HirdetésSokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.
Spanyolos gazpacho karfiollal, magyaros rántott gomba sörbundában és sárgadinnyés hűs desszert a menü.
Azt hiszem, mindannyiunknak meg van a maga caprese receptre, igaz? Ez a legepikusabb kombinációja a lédús, érett paradicsomnak és a puha, friss mozzarellának. Az ég is egymásnak teremtette ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...