Eddig eheted a főtt húsvéti tojásaidat, ha hűtőbe raktad őket

Hiába hűtötted le időben, a főtt tojás sem áll el örökre, és nem is biztos, hogy szag alapján kellene megállapítanod, ehető-e még.

A húsvét egyik központi eleme a tojás: ezt esszük reggelire, ebédre, vacsorára, ezt rejtjük el a kertben a gyerekeknek, és ezt adjuk a locsolóknak – sőt, még csokiból is tojásalakút eszünk a négynapos ünnep alatt. A hagyományos tojásokkal azonban érdemes vigyázni: hamar megromolhatnak, és ha így fogyasztjuk őket, potenciálisan komoly betegségeket kaphatunk el. Érdemes tehát odafigyelnünk arra, meddig tároljuk a húsvéti tojásainkat.

Eddig eheted a húsvéti tojásaidat, ha hűtőbe raktad őket

A tojás ételmérgezést okozhat a benne található szalmonellabaktérium miatt. A szalmonella a tojás külső és belső oldalán is jelen lehet, jellemzően a nyers tojásban, és ellene csak a magas hőmérsékleten történő sütés, főzés védhet meg. A romlott főtt tojás fogyasztása sem túl kellemes élmény, és szintén ételmérgezés lehet a vége.

Érdemes már akkor óvatosan bánni a tojásokkal, mikor nyersen elkezdjük őket festeni, vagy főzéshez előkészíteni – az előbb már említettük, hogy a szalmonella akár a tojás külső részén is megtalálható lehet. Érdemes a tojásfestés után rendesen kezet mosni, és a repedt tojásokat kidobni. Igaz ez a főtt, potenciálisan koszos felületet érő tojásoknál is – a repedéseken keresztül káros kórokozók kerülhetnek bele akár a tojás belsejébe is.

Így tároljuk a főtt tojást

A főtt tojásokat kihűlve érdemes azonnal a hűtőbe tenni, és nem több, mint 5 Celsius-fokon tárolni. Jobban járunk, ha a hűtőajtó helyett a hűtőszekrény mélyére rakjuk őket.

A keményre főtt, hűtött tojás akár egy hétig is eltartható, és biztonságosan fogyasztható. A tojást – és a főtt tojást tartalmazó ételeket – két órán keresztül a hűtőn kívül lehet tartani, így az étel továbbra is biztonságosan fogyasztható.

Ha húsvéti tojásvadászatot rendezel, és szeretnéd utána meg is enni a tojásokat, arra is figyelj, hogy azok ne legyenek két óránál tovább a szabadban. Mielőtt lehűtöd vagy megeszed őket, nézd át, hogy nem repedtek-e meg, ha igen, már ne fogyaszd el őket, ilyenkor ugyanis káros kórokozók kerülhettek a tojáson belülre.

Fontos, hogy a tojás szagát nem szabad elsődleges indikátorként használni arra, hogy megegyük-e vagy sem – a szalmonellával fertőzött tojásoknak ugyanis például ugyanolyan a szaguk (nagyjából semmilyen), mint a normálisoknak. A megfelelő hőmérsékleten történő főzés, sütés és hűtés az elengedhetetlen, valamint az, hogy a fent említett időintervallumokon belül fogyasszuk el a tojásokat.

Forrásunk volt.


Még több a tojásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...