Amikor az embernek gyermeke születik, hirtelen egy olyan élethelyzetbe zuhan bele, amely ezernyi kérdést vet fel, és amelyre gyakorlatilag mindenkinek van válasza. Mert ebben a témában nagyjából mindenki érintett, mindenki beavatottnak érzi magát és a legtöbben a saját tudásukat jóval előbbre valónak érzik a másénál. Ezért nyugodtan felkészülhetünk arra, hogy az utcán vadidegenek fognak odajönni a babakocsiban teljes békében szunyókáló csemetédre mutogatva, hogy takard ki, vagy húzd rá a fülére rendesen a sapkát. Te pedig a fogaid között kipréselsz egy „jó”-t, aztán próbálsz minél messzebbre jutni az okoskodótól, mert te tudod egyedül, hogy a pici már 3 órája nonstop üvöltött, végre elaludt, és ha most épp arra fog felébredni, hogy te piszkerálod a sapkáját, akkor tuti, hogy a falba vered majd a fejed, na akkor majd jöhetnek okoskodni.
És nincs ez másként később sem. A hozzátáplálásról is mindenkinek lesz valami mondanivalója, ráadásul ebben a tárgykörben még a szakértői vélemény is évről évre változik. Már abban sincs kiforrott álláspont, hogy mikor kezdjük el a kóstolgatást a picikkel. A lányomnál például még azt kötötte a lelkemre a védőnő, hogy 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon. Majd 2(!) év elteltével a fiamnál már úgy állt a dolog, hogy tulajdonképpen már 4-5 hónaposan is kaphat egy kis gyümölcsöt, mert a legújabb kutatások szerint ez csak erősíti az immunrendszerét, persze csak akkor, ha minél tovább kap mellette anyatejet is.
Ami ennél még szembetűnőbb változás ez alatt a tudományos szempontból gigászinak számító 2 év alatt, az a gluténhoz való tudományos viszonyulás. Bő 3 évvel ezelőtt még tulajdonképpen tilos volt 8 hónapos kor alatt glutént adni a piciknek. Aztán jöttek az újabb kutatások meg az újabb eredmények és most ott tartunk, hogy a legjobb, ha 5 hónapos kora előtt találkozik a baba szervezete a gluténnal, mert így kisebb eséllyel jelentkezik majd a későbbiekben érzékenység.
Ez a cikk nem hivatott állást foglalni a témában, de még tanácsot adni sem szeretnék senkinek. Számomra a gyerekneveléssel töltött nagyjából 4 évem alatt az lett világos, hogy a hozzátáplálás messze nem egy kiforrott tudomány, folyamatosan változik, rendkívül képlékeny. Persze köszönhető ez annak is, hogy a táplálkozástudomány úgy általában nem tekint olyan borzasztó nagy múltra vissza. Ugyanakkor a kezdő szülőkkel a hozzátáplálás alapelveit gyakran kőbe vésett szabályokként ismertetik a hozzáértők.
Szerintem nagy segítség a hozzátáplálás kérdésekkel teli korszakában, ha az ember kellő rugalmassággal áll a témához. Persze a tehéntejet próbáljuk minél később adni (az anyatejjel táplált babák esetén 7-8 hónapos korban inkább a tehéntej bevezetését preferálják a tápszerrel szemben, amennyiben szükségessé válik a pótlás, de ebben megint nagyon eltérő véleményekkel találkozhatunk), a cukorral is nyugodtan várhatunk akár másfél éves koráig is (de arra készüljünk fel, hogy a nagyi, dédi vagy valamelyik jóakaró suttyomban bele fog tolni a picibe legalább egy Túró Rudit), aprómagvas gyümölcsöket, mézet csak egyéves kor után, dióféléket pedig még azon is túl.
Végül a szakszerű útmutatások mellett muszáj ideírnom a legáltalánosabb érvelést a témában, amivel szerintem minden anyukát a plafonra lehet küldeni: „Miért, az én gyerekem sokkal korábban kapta ezeket és mégis felnőtt, látod, nincs semmi baja!”
