E heti főszakácsunk, Pussycat, a messzi Ausztráliából küldi számunkra a finomabbnál finomabb falatokat. Most elmeséli nektek konyhai pályafutásának indulását, és azt, hogyan főz a kenguruk földjén.
Talán azzal kezdeném, hogy ebben az évben lesz 50 éve, hogy elkezdtem főzni, mivel akkor mentem férjhez. Kislány koromban nemigen érdekelt az, hogy mi történik a konyhában, mivel rossz étvágyú gyerekként még éhes sem voltam soha. Amikor tinédzser lettem, az étvágyam is megjött. Elég korán férjhez mentem, a gyerekek is jöttek egymás után, és a főzés tudománya is elkezdett érdekelni. Mivel az első években a férjem szüleinél laktunk, így az anyósomtól rengeteget tanultam, aki nagyon jól tudott elkészíteni minden magyaros ételt. Később a sors az én szüleim közelébe vetett, ahol teljesen különböző főzési szokások uralkodtak, vagyis tulajdonképpen én azon nőttem fel. Az én anyámtól aztán megtanultam azt, ahogyan a sváb ételeket főzik. Nem nagyon volt időm arra, hogy sok új recepttel frissítsem fel a családi menüt, mivel a három gyerekem mellett dolgoznom is kellett, de azért mindig próbálkoztam és nagyon örültem, ha sikerült valami újat produkálni a családi asztalra.
Közben a gyerekek felnőttek, én pedig már 8 éve nyugdíjban vagyok, így aztán rengeteg időm van arra, hogy a legkedvesebb szórakozásommal, a főzéssel örömet szerezzek a családomnak. 30 éve, hogy Ausztráliában élek. Eleinte bizony nem volt könnyű megtalálni a módját, hogy a mi jól bevett szokásaink szerint készítsem el kedvenc ételeinket. Emlékszem, amikor még itt a mákot a gyógynövényboltok árulták csak, 50 g-os kis tasakokban. Persze így szó sem lehetett mákos tésztáról vagy mákos sütiről, ami nagy kedvence az egész családnak, főleg nekem. (Azóta már jobb a helyzet, és alkalmam van kilószámra venni a mákot.) A másik emlékem, amikor még nem tudtam, hogy itt olyan lisztet is árulnak, ami már el van keverve a sütőporral, szóval azt hittem, hogy normál liszt, és abból készítettem volna a nokedlit, ami persze teljesen szétfőtt a vízben.
A NoSalty-oldalt csak pár hónapja fedeztem fel, és nagyon boldog voltam, hogy mennyi jó receptet találtam, és sok új ételt készíthetek. Aztán gondoltam, miért ne oszthatnám meg másokkal én is azt, amit tudok, akár idősebb, akár fiatal háziasszonyokkal, akik segítségre szorulnak. A végén egészen hobbivá alakult nálam a főzés. Én is boldog vagyok, amikor látom, hogy a családom is boldogan fogyasztja el a főztömet.
