E heti főszakácsunk Olaszné Anci szakácsunk, aki negyven éve aktív a konyhában, sőt élete egy részében nemcsak otthon főzött. Fogadjátok szeretettel gondolatait a főzésről!
Nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, mert imádtam a munkámat, amiben 38 évig dolgozhattam. Egész eddigi életemben a sütés-főzés okozta mindig a legnagyobb örömet otthon is a számomra. Kezdve a bébiételektől, amit szintén nagy szeretettel készítettem mind a négy gyermekemnek, amikor picik voltak.
A munkahelyemről is nagyon sok kedves emléket őrzök, pl. amikor a kórház udvarán összetalálkoztam egy-egy beteggel és elmondták, hogy úgy enne egyikük paprikás krumplit kolbásszal, a másikuk lecsót... Igyekeztem nekik elkészíteni ebédre. Egyszerű emberek lévén, az ételek fantázianevei alapján nem mindig tudták kitalálni, hogy mi is lesz az ebédjük. Ha később összefutottam velük az udvaron, nagyon megköszönték és nem győztek hálálkodni. Eltelt valamennyi idő és én megkérdeztem a nővérektől, hogy vannak ezek a betegek. Nagyon fájt a szívem, amikor elmondták, hogy már nincsenek közöttünk. Viszont annak nagyon örültem, hogy tehettem értük valamit a magam módján, ami számomra természetes volt. Vagy amikor egy Mikulás-ünnep közeledtével, a kolléganőimmel együtt madártejet készítettünk a Gyermek osztály ünnepek alatt is kórházban maradt kis lakóinak, és a büfében vásárolt csokitélapókkal együtt felküldtük nekik az ebédjük mellé. Apró dolgok ezek, de a mai napig nagyon kedvesek a szívemnek.
A hét szakácsa: Csiki Piroska >>
Közelednek az ünnepek, a jó hangulatú családi ebédek ideje. A mi családunk túlnyomórészt az igazi, magyaros konyha híve, de szívesen megkóstolják az újdonságokat is. Kicsit muszáj is nekik, mert rajtuk próbálok ki minden sikerült és kevésbé sikerült receptet is. Még a hidegkonyhát sem vetik meg, aminek én örülök csak igazán, mert lehet alkotni. Mindegy mi kerül az asztalra, elég, ha szeretettel és szívvel-lélekkel tesszük a család elé. Mikuláskor, karácsonykor az ünnepi teríték mellé csempészek egy-egy csokimikulást vagy 1-1 szem szaloncukrot mindenki tányérjára. Az a fontos, hogy akár a vasárnapi, akár az ünnepi ebédek, meghitt, örömteli együttlétek legyenek.
Örömmel látom, hogy a gyerekeim is átmentették az ő kis családjukba a karácsonyi készülődésnek, az otthonuk díszítésének, a cinkos titkolódzásnak a varázsát. Még a 18 éves unokám is mindig kérdezi, hogy „Mama! Ugye most is lesz családi karácsony?" Én mindig örülök, ha tanulok tőletek valami finomságot kedves szakácstársaim, mert így szinte kiapadhatatlan az a forrás, amelynek segítségével mindig valami újdonságot varázsolhatok népes családom asztalára. Köszönöm nektek. Nagyon jól érzem magam ebben a kis csapatban, és sok olyan szakácstársat érzek már-már baráti közelségben magamhoz, mint pl : Csiki Piroska, Éva-Anyóca, Fahéj, witch, Torma, Évi-néni... Sorolhatnám a végtelenségig. Állandó kíváncsisággal várom az új recepteket tőletek, mert erre mindig nyitott leszek!
