Hamarosan levegőből készülhetnek az ételeink a NASA szerint

A NASA kutatói most azon dolgoznak, hogy az egyes területeken egyre égetőbb problémát jelentő élelmiszerhiányra keressenek választ. A megoldást szerintük a levegő jelentheti.

A NASA kutatói szerint a jövőben olyan ételeket is fogyaszthatunk majd, amelyeket levegőből állítanak elő. A klímaváltozással kapcsolatos nyugtalanító kérdések során általában a viták a hosszú távú éghajlati változásokra és a levegő összetételének minőségére fordítják a figyelmet, pedig legalább ennyire fontos következménye lehet az élelmiszerek minőségének romlása és az alapanyagok árának folyamatosa növekedése is. A NASA szakemberei épp ezért keresik folyamatosan a lehetséges megoldást, és most úgy tűnik, jó úton járnak.

via GIPHY

A CNN Health becslései szerint a világon körülbelül 80,5 millió embernek nem jut elegendő étel, de még a fejlett országokban sem lehet megkerülni az éhezés kérdését, csak Amerikában 13 millió gyerek nem lakik jól a mindennapokban.

ANASAlegújabb felfedezése finn tudósok vezetésével a "solein" nevet kapta, mögötte pedig olyan széndioxid felhasználásával készült ételeket találunk, amelyeket levegő és napenergia kombinálásával alkottak meg. A végeredmény fehérjét, szénhidrátokat és zsírokat tartalmaz, melyről a szakértők úgy vélik, gazdagíthatják a fehérjeturmixokat és a joghurtot is.

via GIPHY

A CNN úgy véli, hogy az élelmiszer-előállítás új alternatívája százszor jobb a környezet számára, mint a jelenlegi gazdálkodási technikák, az előrejelzések szerint 2021-re be is vezethetik a levegő alapú ételt.

Melissa Morris a University of Thampa tanára, aki táplálkozástant is tanít az egyetemen, ezt mondta a kísérletről: „Ez az egész izgalmas és nagyszerű lehetőségeket rejt magában. Egyértelműen megoldhatja a fejlődő országokban a fehérjehiányos étkezéssel kapcsolatos kérdéseket,sokan ugyanis nem jutnak elegendő vitaminhoz, és a megfelelő mennyiségű ásványi anyagok sem kerülnek a szervezetükbe."

Ezeket olvastad már?

{ KEPDOBOZ = 1, 3}

{ KDKEP = 274646, kép_útvonal }{ KDKEP = 273481, kép_útvonal }
{ KDKEP = 274637, kép_útvonal }
{ KDKEP = 274653, kép_útvonal }

Címlapkép: getty

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.