Ezeket az ételeket ették a NASA űrhajósai az elmúlt 50 évben

Az asztronauták etetése nem egyszerű feladat a NASA számára, számos tényező szűri az űrben fogyasztható ételek listáját. Lássuk, az elmúlt 50 évben mit csomagoltak nekik!

A NASA Space Food System Laboratory több mint 50 éve fejlesztgeti, illetve készíti az ételeket az űrhajósok számára. Azasztronauták éhségének csillapításánál fontos szempont, hogy csak tartós, nem penészedő élelmiszert vihetnek fel az űrhajóra. Az ételek csomagolásának is praktikusnak kell lennie: a Föld körüli pályára küldött csomagok jól kell, hogy zárjanak: a folyadékos zacskókba például speciális válaszfalat építettek, hogy az üdítő ne tudjon kilebegni az alutasakból. Továbbá pedig figyelni kell rá, hogy az űrhajósok lehetőleg egészségesen és változatos módon étkezzenek a mikrogravitációs környezetben is.De mi került az asztalra levegőbe?Többnyire szárított, fagyasztott és egyéb tartósított élelmiszerekről van szó, kiváló, tápláló és egészséges alapanyagokból. Az ételeknek meg kell felelniük annak is, hogy súlytalan állapotban is elkészíthetőek, illetve fogyaszthatóak legyenek.

Emellett ők egészen máshogy érzékelik az illatokat és ízeket a világegyetemben, és a hosszú úton még inkább veszítenek az érzékelésükből. Éppen ezért nem ritka, hogy világszerte elismert szakácsokat hívnak segítségül: készítsenek valami jó kis fűszeres ételt számukra.

A cnet.com beszámolója szerint jelenleg nagyjából 200 étel van, amit fent az űrben, egy többhetes küldetés során fogyaszthatnak az űrhajósok. Korábban például kenyeret is vittek fel magukkal, de ma már viszont inkább tortillát készítenek a számukra, azt könnyebb megtölteni, mint a szendvicset, és nem is morzsálódik annyira.

Meglepő, hogy a kétszázféle ételből nagyon kevés a nassolni való. Egy hat hónapos misszióra csak kilencféle csemegét biztosított a NASA, és valószínűleg kis mennyiségben. Egy nyolcnapos útra ugyanis csak három csomag M&Ms-cukorka édesítette meg a monoton űrbéli napokat.

Az ételek összeállításánál inkább arra próbálnak ügyelni, hogy a hús és hal, szárított hús, zöldségek, leves, reggelinek való és köretek kategóriájában legyen mindig ennivaló a fedélzeten.

Ételek és italok, amiket – többek között – fogyasztanak:

  • gyümölcs
  • dió
  • mogyoróvaj
  • csirke
  • marha
  • tenger gyümölcsei
  • sütik
  • kávé
  • tea
  • gyümölcslé

Sokáig a kóla is a nélkülözött kedvencek közé tartozott. Az 1980-as években a Coca-Cola és a Pepsi között folyó kólaháború egyik állomásaként 1985-ben az űr körülményeihez különlegesen módosított Coca-Cola és Pepsi dobozok is lebegtek a Challanger STS-51-F fedélzetén, melyek leginkább egy borotvahabos flakonhoz hasonlítottak.

Az Apollo ételei (1968-1972)
A Skylab-program asztronautáinak ételelei és tálcája (1973-1974)
Nassolnivalók egy űrkalandhoz
Fagyasztva szárított húsok és egyéb élelmiszerek is velük utaztak.
Egy átlagos túlélő menü
Különböző gyümölcslevek és italok a fedélzetről.
Thermo-stabilizált ételek: az egyikbe például fűszeres tonhal is került
Ilyen ételdobozokban tárolják az élelmiszereket az űrben.

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...