11 okos hálószobarendező ötlet praktikus embereknek

A hálószoba az álmok helye, álmodjunk hát nagyot! Mutatunk pár tippet, hogy csinálj nagyobb helyet, és hogy rendezd el a dolgaidat úgy, hogy minden jó legyen.

Egy igazán rendezett és funkcionális hálószoba kialakításához figyelembe kell venni a helyiség minden centiméterét, beleértve a falakat és az ágy alatti helyet is. Tippjeink segítenek a rendetlenség megszüntetésében, a kis terek levegősebbé tételében és a nyugodt hangulat megteremtésében.

Illúzió

Persze, csak illúzió, hogy egy több fiókkal rendelkező szekrényben több hely is lesz. Viszont legalább könnyebben tudunk majd rendet tartani, hiszen a nagy rekeszekbe ömlesztve gyakran nehéz megtalálni, hogy mit hova tettünk a hálószobában.

A kis fiókokban nem lesz akkora rendetlenség

Négy keréken

Cseréljük le „normál” éjjeliszekrényünket egy többszintes, gurulós kocsira. Nemcsak több helyünk lesz pakolászni, hanem szükség esetén könnyedén el is mozdíthatjuk.

Szekrény helyett

Komód vagy éjjeli szekrény helyett próbáljunk ki egy ágyra akasztható, puha tárolót, amiben éppen elfér egy könyv, egy kézkrém és az olvasószemüvegünk. Legalább a minimalizmust is gyakoroljuk.

Szemüveg, újságok, könyvek, ide gyertek! fotó: sewcanshe

Kacat-zóna

Jelöljünk ki egy szekrényt, vagy alakítsunk ki egy olyan területet a hálószoba előtt, ahova ledobhatunk mindent, ami nem számít létszükségletnek alvás közben.

Minél kisebb a zűrzavar, annál jobban fogunk aludni.

Kincsesláda

Egy hatalmas láda az ágy végében nemcsak dekorációként, hanem hasznos tárolóhelyként is funkcionál. De ha ennél is többet szeretnénk kihozni belőle, akkor állítsuk a falhoz, és pakoljuk tele puha párnákkal és pokrócokkal, hogy egy extra ülőalkalmatosságot kapjunk.

Praktikus láda az ágy végében

Dupla öröm

Próbáljunk ki egy egyszerű, letisztult vonalvezetésű, kétszintes asztalt a hagyományos éjjeliszekrény helyett. Az alsó szint tökéletes a könyvek, újságok és magazinok, poharak, illetve egyéb kacatok elhelyezésére, így a legfelső szint nem kelt majd zsúfolt hatást.

Különlegesség

Sokat dobhat a hangulatunkon és a hálószoba összképén, ha olyan tárolót választunk, ami önmagában is egy dizájnelem.

Válasszunk egy merész színt, és hagyjuk, hogy a tároló dekorációként funkcionáljon a legegyszerűbb hálószobában is.

Elbújtatott extrák

Ha az ágyunk nem ágyneműtárolós, tehát van alatta hely, akkor bújtassunk alá dobozokat, hogy kihasználjuk az extra lehetőséget. Ne aggódjunk, nem fog látszani: egy ágyszoknyával tökéletesen el lehet rejteni a kíváncsi szemek elől.

Rejtsük el a kacatokat az ágy alá!

Fonott kosár

Ha szeretjük a díszpárnákat, a lefekvéshez való készülődésnél gyakran vakarhatjuk a fejünket, hogy hova is tegyük őket. A nyitott kosarak egyszerű és költséghatékony megoldást jelenthetnek.

Falra vele

Ha kicsi a hálószobánk, akkor a képeket a falon helyezzük el, ne a komódon vagy bármilyen bútoron. Tartsuk tisztán a felületeket, és hálószobánk sokkal rendezettebb hatást kelt majd.

Gardróbrendezés

Lehet makulátlan a hálószobánk, de a ruhásszekrényünk így is kicsúszhat az irányításunk alól. A zsúfolt szekrény hosszabb reggeli készülődést és több frusztrációt jelent – szerencsére ezt a problémát megoldhatjuk rendszerezéssel. Először is nézzük át, hogy mire van szükségünk, majd szépen tegyünk rendet a ruháink között. Szükség esetén tárolókat is használhatunk. Miután végignéztük a ruháinkat, adományozzuk el a szükségtelen dolgokat, és élvezzük a felszabadulást.

Forrásaink voltak.

Címlapfotó.


Még több lakberendezés itt:

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!