Viszlát, mogyoróvaj, helló, görögdinnyemagvaj

A mogyoróvaj már hosszú ideje hódít, de a különböző magvajak az elmúlt években váltak igazán népszerűvé. Most pedig egy újabb különlegességgel bővült a kínálat: a görödinnyemagvajjal.

 A nyár egyik üdítő finomsága a görögdinnye, ami édes, és gyakorlatilag szinte teljes egészében víz, így nagyon jólesik a tikkasztó hőségben. A ropogós, piros gyümölcshús falatozásába – akár mustárral, ahogy most mindenki eszi - azonban belerondít, hogy folyamatosan szedegetni kell a magokat belőle. Persze felnőtt fejjel már tudjuk, hogy nem igaz a történet, amivel gyerekkorunkban riogattak minket, hogy dinnye nő a hasunkban, ha lenyelünk egy magot, de azért sokan mégis kínosan ügyelünk arra, hogy ez ne történjen meg. Valaki azonban meglátta a lehetőséget a pazarlásban, és rájött, hogy akár ezekből is lehet magvajat készíteni. Így született meg a görögdinnyemagvaj.

Viszlát mogyoróvaj, helló görögdinnyemagvaj

A görögdinnye magjából készült vaj még nem mondható széles körben elterjedtnek, Amerikában is csak egy-két gyártó készít ilyet. Elsőre furcsán hangozhat a koncepció, de a Well + Good magazin által megkérdezett szakértő szerint nagyon is egészséges ez a kenhető különlegesség, ezért összegyűjtöttek öt érvet a szkeptikusok számára, miért érdemes görögdinnyemagvajat falatozni akár kiskanállal, akár kenyérre kenve, vagy bármilyen más kreatív módon.

Jó zsírok vannak benne

Elle Bernardo philadelphiai dietetikus szerint a többi magvajhoz hasonlóan ebben is nagyon sok telítetlen zsírsav van, legfőképpen az omega-3 zsírsavak közé tartozó alfa-linolénsav. Az omega-3 zsírsavakat a test nem képes előállítani, így külső forrásból kell bevinni. Többféle funkciót is ellát a szervezetben, így például csökkenti a gyulladást, valamint elősegíti az agy és a szív egészségét.

Sok antioxidáns van bennük

A görögdinnye magja magas arányban tartalmaz fitokemikáliákat, így flavonidokat, amelyek a kutatások alapján fontos szerepet játszanak a betegségek megelőzésében. Az antioxidánsok a szabad gyökök ellen veszik fel a harcot, emellett a bőr egészségét is biztosítják, és csökkentik a gyulladásokat.

Rengeteg antioxidáns van a magokban

Növényi eredetű proteint tartalmaz

Ebben is hasonlít a többi magvajra: a görögdinnye magjából készült vajban is egy jó adag protein található. Az egyik gyártó, a 88 Acre pirított görögdinnyemagvajából két evőkanálnyi adag 8 gramm fehérjét tartalmaz, ami megegyezik ugyanennyi mogyoróvaj fehérjetartalmával, illetve 6 grammal több, mint amennyi a napraforgómagvajban van.  

Ásványi anyagokban gazdag

Más magokhoz hasonlóan a görögdinnye magjában is sok ásványi anyag található, így például magnézium, cink és vas, de persze ezek minden magban eltérő arányban vannak jelen.

Allergiásoknak is jó választás

Az allergia sokakat meggátolt eddig abban, hogy élvezze a mandula- vagy mogyoróvaj nyújtotta örömöket, de az olyan magok esetében, mint a napraforgó vagy a görögdinnye, nem kell semmilyen reakciótól tartaniuk, miközben ugyanannyira élvezetes a fogyasztásuk.


További konyhai trükkös cikkeket itt találsz:

Forrásunk volt

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.