„A főzés olyan, mint a színház: a pillanat művészete.”

Ismert személyiségekkel főzhettek együtt a METRO receptversenyének győztesei.

Egy hónap állt a METRO vásárlóinak rendelkezésére, hogy szó szerint kisüssenek valamit, hiszen november utolsó napján a legjobbak komoly megmérettetésen bizonyíthatták, hogy ők a legkreatívabbak. Az előzőleg begyűjtött anyagokból szakmai zsűri választotta ki a legígéretesebbeket, de a végső döntéshez a résztvevőknek a helyszínen is be kellett mutatni a konyhai ismereteiket. A versenyzők egy-egy híresség személyében partnert is kaptak maguk mellé a főzőversenyen. A párosok mindent beleadtak, hogy ők vigyék haza az értékes nyereményeket, köztük a minőségi konyhai gépeket, illetve egy gourmet képzést a METRO Gasztroakadémián.

Nyári Dia és Posta Luca Bernáth József társaságában

A kiválasztott receptek tulajdonosai olyan népszerű közéleti személyiségekkel főzhettek együtt, mint Hajdú Steve, Keleti Andrea, Csomor Csilla, Nyári Dia, Vágó Piros, Kovács Katalin, Lajsz András vagy Bencsik Emerencia. Az elkészült fogásokat pedig Bernáth József, számos külföldi Michelin-csillagos étterem korábbi séfje, Gálicz István, a METRO Gasztroakadémia séfje, valamint Vidák Zoltán, a METRO Gasztroakadémia vendégoktatója értékelte.

Csapatfotó a főzés résztvevőivel

Az esemény végére 8 nagyszerű fogás került az asztalra, így például Lajsz András és Fábián Richárd tárkonyos pulykakrémlevese, Hajdú Steve és Juhász Áron pulykahúslevese, vagy Kovács Katalin és Németh Lajos almás-gyömbéres céklakrémlevese.

Hajdu Steve és Juhász Áron

A zsűri értékelte még Bencsik Emerencia és Ölveczky Sebestyén ízletes rose kacsamellét, amelyet csicsókapürével, savanyított sütőtökgolyókkal és kakukkfüves jus-vel tálaltak. Egy fenséges zöldséges kacsás rizs is készült, pankómorzsás sertéskarajjal, wasabis borsópürével és savanyított gombával Nyári Diának és Posta Lucának köszönhetően, Csomor Csilla és Sajó Attila csapata egy ízletes crème brulée-vel kápráztatta el a séfeket, Keleti Andrea és Muszta Anna pedig egy kávés-meggyes képviselőfánkkal készült.

Almás ciderleves

Végül a Vágó Piros és Varga Zoltán páros főztje bizonyult a legjobbnak. Az első helyezett háromfogásos menüben olyan különlegességeket kóstolhatott a zsűri, mint az almás ciderleves darált pulykahúsos batyuval, darált karajból készült húsgombóc céklapiskótával és sütőtök pürével, valamint desszertnek fehércsokoládés panna cotta-t, sűrűre főzött kávéöntettel.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.