Elvileg megvan a pirula, ami segít lefogyni

Évtizedek óta várunk arra, hogy legyen egy gyógyszer, ami hatékonyan segítheti a testsúlycsökkentést. Lehetséges, hogy ez most végre megtörténik.

Hihetetlen, de úgy tűnik, tényleg megtörténik: van egy szer, ami végre hatékonynak bizonyul abban, hogy segítsen nekünk a fogyásban. A New York Times cikkéből kiderül, hogy a 2-es típusú, nem inzulinfüggő cukorbetegség kezelésére használt semaglutide nevű tabletta a fogyásban is segíthet, ha megfelelően adagolják.

A New England Journal of Medicine legutóbbi számában publikálták a tanulmányt, amelyből kiderül, hogy a chicagói Northwestern Egyetem kutatói a cukorbetegség kezelésére ajánlott semaglutide nevű készítménnyel kísérleteznek: nagyobb mennyiségben kezdték el adagolni a kutatásban résztvevőknek, aminek hatására 68 hét alatt átlagosan 15 százalékkal csökkent a tesztalanyok súlya. Azok, akik placebót kaptak, viszont ugyanennyi idő alatt mindössze 2,4 százalékos testsúlycsökkenést értek el.

A kutatásban összesen 16 országból közel 2000 ember vett részt. Azt említett szert fogyasztók harmadánál 20 százaléknál nagyobb súlycsökkenést figyeltek meg, sőt, a cukorbetegség (illetve a megelőző tünetek) mérséklődése is bekövetkezett.

Robert F. Kushner elhízáskutató azt állítja, hogy ez egy korszakalkotó felfedezés, hiszen ilyen mértékű súlycsökkenést eddig soha, semmilyen vizsgált szernél sem figyeltek meg.

Eddig a phentermine bizonyult a leghatásosabbnak a tesztelt fogyássegítő gyógyszerek közül, azonban ennek súlyosabb mellékhatásai is vannak, így csak rövid távon ajánlott használni, sőt, a segítségével leadott kilók általában gyorsan vissza is térnek.

Igazi megoldásnak eddig leginkább a gyomorműtét bizonyult, amit sokkal kevesebben mernek bevállalni a kockázatok miatt, hiszen visszafordíthatatlanul megváltoztatja a páciens emésztőrendszerét, emellett pedig élete végig folyamatosan figyelnie kell arra, mikor mit eszik.

Bármennyire is szuper ez a felfedezés, sajnos nagyon messze állunk még attól, hogy ez a megoldás elérhető legyen a hétköznapi ember számára is, hiszen ez a gyógyszer borzalmasan drága, még a cukorbetegeknek is (ezer dollár körül mozog egy havi adag ára), a fogyáshoz pedig sokkal több semaglutide-készítményre lenne szükség, ami igencsak megnöveli a költségeket.


Még több fogyással kapcsolatos tartalom:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.