Felosztották a életmódváltással kapcsolatos feladatokat, 79 kilót fogytak közösen

Fantasztikusan felosztották a feladatokat, így lett sikeres az életmódváltásuk. Igazi sikertörténet az övék.

Camille és Marlon Jones sokáig nem foglalkoztak a testsúlyukkal, saját bevallásuk szerint nagyon elhagyták magukat. Azonban amikor Marlonnál prediabéteszt diagnosztizáltak, vagyis lényegében a cukorbetegség előszobájában volt, emellett pedig alvási apnoét is megállapítottak nála, ami szintén összefügg a túlsúllyal, úgy döntöttek, tenniük kell valamit.

A pár ekkor közösen elhatározta, hogy együttes erővel küzdenek meg a túlsúllyal: a férj ekkor 213 kilót, felesége pedig 90 kilót nyomott. Ügyesen felosztották egymás között a feladatokat: Camille az étrendért, Marlon a mozgásért felelt életmódváltásukban.

Elkezdtek rendszeresen futni és edzeni, a kedvenc ételeiket pedig diétásan, alacsonyabb szénhidráttartalmú verziókban készítették el. A változtatásoknak meglett az eredménye, ugyanis Marlon 61, Camille 18 kilótól szabadult meg.

A pár minden fogyni vágyónak azt üzeni: „Csináld meg, mielőtt azt mondanád, hogy nem tudod megcsinálni. És a legtöbbször rájössz, hogy meg tudod csinálni.”

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...