Ezért tűnik el nemsokára a polcokról a magyarok kedvenc gyümölcse

Nagy a baj, Kolumbiában már nemzeti vészhelyzet áll fenn - halálos gombafaj fenyegeti az ország (és a világ egyik) legfontosabb gyümölcsét, sanszos, hogy teljesen kihal majd.

Szereted a banánt? Akkor élvezd ki, mert lehet, hogy lassan végéhez közeleg az emberiség banánkészlete, köszönhetően egy veszélyes gombafajnak. A legfőbb megoldás a génmódosított banán lenne, de ez ellen a legtöbben egyelőre tiltakoznak - írja az Index.

Receptek banánnal:

A világ banántermésének legnagyobb részét az úgynevezett Cavendish banán adja Kolumbiából - most azonban egy olyan gombafaj, a TR4 (Tropical Race 4) támadta meg, ami ellen nincs ismert védekezés, hacsak nem térnek át a génmódosításra.

A fertőzött növények

A kórokozó olyan agresszív, hogy pár hónap alatt képes kiirtani teljes ültetvényeket, ezért a kolumbiai hatóság vészhelyzetet hirdetett. Érthető, hiszen nagyrészt banánexportból élnek.

Sajnos, mikor már látható jelei vannak a növényeken, késő - az ismert gombaölők és biológiai védekezési módszerek ekkorra már hatástalanok a TR 4 gomba ellen.

A banán eleinte világszerte irtózatosan megdrágul, majd fokozatosan eltűnik.

A Cavendish-banán az, amit ma az emberiség banánként ismer - most végveszélyben van!

2 megoldás maradt:

  1. A közhangulat és a döntéshozók is felhagynak a GMO-ellenességgel (főleg, hogy a WHO szerint is biztonságosak a génmódosított élelmiszerek), és bevállaljákazt a génmódosított Cavendish-banánfajt, amit egy évtizedig kísérletezett ki egy ausztrál tudós, és ellenáll a gombának
  2. Azemberek áttérnek egy teljesenmás ízű, külalakú banánfajra, mert legalább 1500-féle létezik(a Cavendisht pedig elfelejtik, hiába az az,amit a világ ma banánként ismer)

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.