Ettől a 3 gyakorlattól olyan feneked lesz, mint Selena Gomeznek

Amy Rosoff Davis olyan sztárokat edz, mint például Selena Gomez, úgyhogy tudja, miről beszél: ezek azok a gyakorlatok, amiktől bárkinek feszes feneke lehet.

Selena Gomez edzője,Amy Rosoff Davis nem híve az őrült, végkimerülésig zajló edzéseknek. A szakember abban hisz, hogy olyan gyakorlatokat kell mutatni a sztároknak (és a kevésbé híres átlagembereknek is, persze), amiket még tudnak élvezni. Lehet, hogy ez a felfogás szembemegy a mostanában megjelenő edzésőrülettel, de úgy tűnik, működik - Selena Gomez alakja az élő példa rá.
Az edző a változatosság híve, saját bevallása szerint egyik nap jógáztatja a klienseit, másik nap kickboxszal sokkolja őket, majd megint másik nap jön az ugrókötél és a kardió. Úgy gondolja, hogy mivel ő sem szereti sokszor ugyanazt csinálni, és nem híve a monotonitásnak, a kliensei edzéseibe is bevezeti a változatosságot.
A Health-szel viszont megosztotta három kedvenc popsiformáló mozdulatát, amit igyekszik beépíteni a sztárok edzésprogramjába, hogy minél gyorsabban minél feszesebb fenekük legyen, ha éppen ez a céljuk.

Az igazi hibrid: fekvőtámasz, araszoló kukac és vállérintés

Ez a mozdulat mindent átmozgat, amit lehet, miközben a kisebb izmokat is megdolgoztatja. Az egészből érdemes 5-10 ismétlést megcsinálni, és ezt legalább 3-4-szer megismételni. Terpeszállásból menj le fekvőtámaszba, nyomd fel magad, majd háromszor-háromszor érintsd meg mindkét válladat. Arra figyelj, hogy amíg fekvőtámasz pozícióban vagy, a csípőd ne essen be, folyamatosan feszítsd meg a gerincmenti izmaidat.

Pulzáló szumóguggolás súlyzókkal

Ez a gyakorlat a karjaidat és a combjaidat is megdolgoztatja a feneked mellett. A guggolás közben elég, ha csak addig mész le, amíg a combjaid párhuzamosak nem lesznek a földdel, és figyelj arra, hogy a térded ne menjen a bokád elé.

A jó öreg lábemelés, egy kicsit megújítva

Ez a gyakorlat a hagyományos oldalemelés egyik variációja: először emeld fel a csípődet a földről, majd ezzel a mozdulattal nyújtsd is ki a lábadat, és emeld ki oldalra. A következő kiemelésnél ne nyújtsd ki a lábadat, hanem hagyd a térded behajlítva. Ez számít egy gyakorlatnak, ebből csinálj meg 30-at oldalanként, és igyekezz minél gyorsabban eljutni az 50-ig.

Ez is érdekelhet:

via, címlap: Selena Gomez, Facebook

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...