A technika, aminek köszönhetően pikk-pakk elalszol

Igen, ezzel a módszerrel is számolnod kell, de ez esetben nem a bárányokat.

Ha nehéz elaludnod, akkor biztosan kipróbáltál már milliónyi módszert, hogy abbahagyd az agyalást, tényleg ki tudj kapcsolni. Szerencsére van egy technika, melytől a szakértők szerint pikk-pakk el tudsz majd aludni: lefekvéskor kezdj el tízezertől visszafelé számolni. Igazából teljesen mindegy, milyen számmal állsz neki, a lényeg, hogy elég magas legyen.

A technika, aminek köszönhetően pikk-pakk elalszol

Lehet, elsőre kicsit kétkedve fogadod ezt az információt, azonban azért működhet ez a módszer, mert a visszafelé számolás nagyjából úgy működik az agyad szempontjából, mint a meditáció.

Elegendő fókuszt ad az agynak, hogy ne a mindennapi stresszen járjon az eszed, kikerülj azoknak a gondolatoknak a köréből, melyek ébren tarthatnak.

A módszer akkor is működhet, ha az éjszaka folyamán valamikor felébredsz. Egy idő után az agyad összekapcsolja, hogy ez a tevékenység az alvással függ össze, így ezután már nemcsak a gondolatokat megszakító hatás, hanem egyfajta reflex is működik majd. Ekkor válik igazán hasznossá és hatásossá a visszafelé számolás.

Forrásunk volt.


Még több az alvásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...