Egészen elképesztő koncepcióval jön a Macaron Nap március 20-án

Közvetlenül a cukrászdákba mehetünk macaronért a Macaron Napon március 20-án. Idén hatodik alkalommal, egy teljes napon át ünnepelhetjük a macaronokat Magyarországon.

Ezúttal megkísérlik a Macaron Nap eredeti, francia és New York-i koncepcióját meghonosítani:

  • délelőtt 11 órától a Macaron Nap (macaronnap.hu) eseményhez kapcsolódó előzetesen regisztrált cukrászdák (itt lehet regisztrálni) várnak mindenkit egy darab kóstolóval,
  • a megvásárolt macaronokból származó bevétel jelentős részét pedig Autistic Art Alapítványnak utalják. Az Autistic Art Alapítvány országosan 10 civil fenntartású, autistákat ellátó lakóotthonok és családias otthonok fennmaradását támogatja, segíti működésükben és ellátási tevékenységükben.

Itt macaronozhatsz!

A résztvevő cukrászdákat folyamatosan megismerhetjük a Macaron Nap oldalán, így remélhetőleg sok rejtett kincs, talán még kevésbé ismert cukrászda kerül majd elő, de a nagy és népszerű cukrászdák, macaron készítők is csatlakoznak a jó ügyhöz, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan rengetegen szeretik ezen a napon a macaront ünnepelni.

A két évvel ezelőtti legjobb macaron díját elhozó Desszert Neked elsőként csatlakozott az eseményhez, az ország legnagyobb macaron legendája a Zazzi Cukrászda is részt vesz idén, a L'École de Grande Pâtisserie műhely macaron workshoppal készül, az ÉdességLabornagy választékkal várja a látogatókat, a Pannonhalmi Apátság Pausa cukrászdája budapesti üzletében fog megjelenni macaronjaival és még sokan mások.

„Bevallom, én már az első évben is az eredeti koncepciót szerettem volna megvalósítani, de akkor még nem volt annyira ismert a macaron, hogy meg merjük kockáztatni, ráadásul a cukrászdáktól sem lehetett elvárni, hogy egy alig ismert édesség kapcsán jótékonykodjanak - mondta Boros Regina, a hazai esemény ötletgazdája és főszervezője. Ez már a hatodik Macaron Nap és úgy érzem a macaron ismertsége elérte a csúcsot, nem kell már senkinek magyarázni, hogy mi ez a fantasztikus és sokoldalú kis termék, a professzionális cukrászdáknak ez a csúcsterméke, ezen keresztül tudják megmutatni mennyire ismerik a tökéletes technológiát, mennyire kreatívak. Sokan mondják, hogy ez egy luxus édesség, nem állítom, hogy ne lenne igaz.”

Ezért most rajtunk a sor, akik megengedhetjük magunkak a macaront, valamint a cukrászdákon, akik újra megmutathatják, mit tudnak és készek segíteni egy jó ügyet.

Nem csak Budapesten kóstolhatsz

Az idei esemény másik újdonsága, hogy nemcsak a budapesti helyszínekre koncentrál, hanem szeretné az ország valamennyi macaron árusító helyszínét felfedezni és bemutatni.

És lesz Macaron Verseny is

A korábbi évek legnépszerűbb program eleme a macaron verseny idén sem marad el, ezúttal közönség szavazással fog indulni és a legtöbb szavazatot kapott cukrászdákat fogja végiglátogatni a szakmai zsűri, mint egy Michelin ellenőr. Lesz tehát (idén először) közönség díj, és lesz szakmai díj is.

A cukrászdák „signature” kategóriában versenyezhetnek, azaz a rájuk legjellemzőbb ízvilágú, legnépszerűbb macaronjukat indíthatják a versenyen.

Mi lesz március 20-án, hétfőn?

  • Délelőtt 11 órától járhatjuk a Macaron Nap rendezvénysorozatban részt vevő cukrászdákat, ahol várhatóan kapunk macaron kóstolót, a szokásosnál is nagyobb választékkal várnak majd bennünket,
  • és ami a legfontosabb: nemcsak örülünk a macaronnak, de annak is, hogy jót tehetünk másokkal.
  • A Macaron Nap szervezői pedig élő bejelentkezésekkel közvetítenek majd a helyszínekről a facebookon.

Akik már biztos, hogy részt vesznek:

  • Chez Dodo macaron manufaktúra
  • Desszert Neked
  • Zazzi cukrászda
  • Gerbeaud Cafe
  • L'École de Grande Pâtisserie
  • Pausa Apátsági Kávéház (feljönnek Pannonhalmáról pop üzlet)
  • Stop Cukrászda Kávézó
  • Panificio il Basilico
  • Czukor Borsó
  • Portobellochef
  • ÉdességLabor (csak emiatt kinyit ezen napon)

Kövesd folyamatosan az eseményeket a Macaron Nap facebook oldalán, macaronban mozgalmas hónap vár ránk.

Esemény,Facebook oldal,Weboldal,Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...