Ennyit számít, ha megiszol egy erős kávét az edzés előtt

Bár lehetséges, hogy teljes elmebajnak tűnik kávét inni az edzés előtt, a szakemberek mégis azt állítják, ezzel növelhetjük hatékonyságunkat.

A koffein az egyik leggyakrabban használt teljesítményfokozó szer a világon, számos, sportoláshoz ajánlott táplálékkiegészítő termék összetevője. Ennek ellenére, mint azt a Granadai Egyetem közleménye írja, a koffein ilyen irányú, előnyös hatásait bemutató tudományos bizonyítékok köre meglehetősen szűkös – írja a HáziPatika. Ezért is döntöttek úgy az egyetem kutatói, hogy egy kísérlet keretein belül megvizsgálják a koffein zsírégetésre gyakorolt hatását.

Ennyit számít, ha megiszol egy erős kávét az edzés előtt

Koffein edzés előtt

A kísérletbe 15 olyan férfit vontak be, akik nem szoktak rendszeresen koffeint fogyasztani.

Összesen négy edzéstesztet folytattak le velük egy egyhetes időszak során, méghozzá véletlenszerű sorrendben vagy reggel 8 órai, vagy délután 5 órai kezdettel, illetve vagy koffeinfogyasztás vagy placebo mellett.

A férfiaknak testsúlykilogrammonként 3 milligramm koffeint adtak, ez körülbelül egy erősebb kávénak felel meg. Ezek után megfigyelték, hogy az alanyok szervezete mennyi zsírt éget, avagy oxidál el.

Az eredmény

Francisco José Amaro-Gahete, a Granadai Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy az eredményekből kiderült, hogy az akut koffeinfogyasztás – 30 perccel az aerob testmozgás megkezdése előtt – napszaktól függetlenül fokozza a maximális zsíroxidációt. Továbbá az is kiderült, hogy az edzés közbeni zsírégetés mértéke függ a napszaktól is. Délután sokkal jobban égette a zsírt az alanyok szervezete, mint reggel, ráadásul egyik esetben sem vettek magukhoz táplálékot.

Tehát a spanyol kutatók azt állapították meg, hogy a koffein és a közepes intenzitású aerob testmozgás társítása akkor a legjobb a zsírégetés szempontjából, ha délutánra időzíted az edzést.


Még több mozgás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...