Gyakorlatok, melyekkel kockahasad lehet, felülések nélkül

Ha hasizmokat szeretnénk építeni, vagy csak megerősítenénk a törzsünket, általában a felülés az első gyakorlat, ami az eszünkbe jut. Pedig sokkal hatásosabb – és egyben kíméletesebb – módszerek is léteznek!

Sokaknál a csípő-derék-has környéke kritikus pontnak számít, és számos gyakorlatot, edzésformát kipróbálnak, hogy formálni tudják ezt. A legtöbben belefutnak abba, hogy elkezdik a felülések végtelen sorát csinálni, egészen addig, hogy elegünk legyen az egészből, és feladják a céljaikat. Ez azonban nem éppen jó gyakorlat.

Gyakorlatok, melyekkel kockahasad lehet, felülések nélkül

Ha még kezdő sportolók vagyunk, akkor egyáltalán nem jó ötlet a felüléssel indítani, hiszen ha nem vagyunk kellően edzettek, egészen egyszerűen nem fogjuk helyesen végezni a mozdulatsort. Tehát, ha nincs egy alapizomzatunk, ami támogat minket a felülések során, akkor a törzs és a has izmai helyett a nyakunkat, derekunkat fogjuk megerőltetni, ami hosszú távon inkább árt, mint használ. Éppen ezért érdemes más lehetőségek után nézni!

Azok számára, akik kifejezetten ilyen céllal edzenek, Daniel Vadnal fitneszszakértő a „hollow body”-testtartást – magyarul bölcsőpóznak is nevezik – ajánlja.

Ehhez nincs is szükségünk semmire, csak egy jógaszőnyegre, illetve ha szeretnénk az erőnlétünket is növelni, akkor használhatunk súlyzót. Vadnal szerint elég, ha 30-40 másodpercig kitartjuk ezt a pózt, majd pihenünk egy kicsit. Az ismétlések mennyiségét aszerint határozzuk meg, hogy milyen az edzettségi szintünk, illetve hogy mennyire tudjuk helyesen tartani a bölcsőpózt.

Ahhoz, hogy elkerüljük a sérüléseket, illetve azt, hogy teljesen hatástalanul végezzük az edzést, először is mindenképpen melegítsünk be! A másik lényeges pont pedig az, hogy pontosan sajátítsuk el a szakértő által javasolt folyamatot, amit itt be is mutat:

Mindemellett persze, ha hatékonyan szeretnénk építeni a hasizmainkat – és azt akarjuk, hogy azok meg is látszódjanak –, rendszeresen kell kardiógyakorlatokat végeznünk, illetve az étkezésre is fokozottan figyelnünk kell.

Forrásunk volt.


Még több mozgás:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.