5 édesség, ami vegán változatban még finomabb

A vegán édességek világa talán a növényi alapú táplálkozás azon része, amelyet általában osztatlan siker övez még a mindenevők körében is, hiszen a jól megválogatott alapanyagokkal a legtöbb klasszikus desszert tisztán növényi változatban is elkészíthető, sőt, van, amelyik még finomabb is lehet.

A vegán édességek elkészítése egyszerre lehet sikerélmény és igen nagy kihívás is, hiszen a desszertek esetében igaz leginkább az, hogy akkor sikerül legjobban egy sütemény vagy édesség, ha a receptet a legszorosabban követve, mindent grammra kimérve úgy csinálunk, ahogy azt a klasszikus elkészítési mód előírja. Mivel az édességek alapja a legtöbbször a tojás-tej-vaj szentháromságának ilyen-olyan arányú kombinációjában van, már eleve az is kihívás, hogy ezek tökéletes növényi alapú alternatíváit megtaláljuk.

Kölesgombóc, recept a képre kattintva!

Szerencsére ma már sem a tej, sem a vaj helyettesítésénél nem kell óriási kompromisszumokat kötni, nagyon sok alapanyag hozza ugyanazt a krémességet, lágyságot, zsírosságot, ami a klasszikus receptben elvárt, talán a tojás helyettesítése okozhat néhol – főleg a felfújtak és mousse-ok esetében – nehézségeket, de ezeket is el tudjuk úgy készíteni, hogy tökéletesen megállják a helyüket vegán változatban is az eredeti mellett.

Van öt édességtípus, ami még ennél is többet tud: ha jól és a megfelelő alapanyagokkal készítik el őket, akkor még kenterbe is tudják verni a klasszikus változatukat, és simán megéri ezentúl akkor is így készíteni őket, ha egyébként nem követjük a vegán étrendet.

A gofri, mint a hétvégi lusta családi reggelek megmentője

Nincs is jobb, mint hétvégén egész délelőtt lustálkodni, és a legfinomabb ropogós, édes gofrikat harapni a családdal. Ennek a népszerű édességnek sokak szerint a rengeteg vaj és a jó pár tojás adja meg az ellenállhatatlanságát, de ez nincs így.

Készülhet vegán változatban is, növényi tejjel – a titok inkább a szódabikarbónában (amitől szép levegős lesz a megsült tészta), és a jó, tapadásmentes gofrisütőben rejtőzik, ahol kellően ropogósra tud sülni, anélkül, hogy beleégne formába.

Tegyünk a tésztába vaníliakivonatot vagy vaníliás cukrot bőven, és ne feledkezzünk meg a különböző édes szirupokról és (lehetőleg házi) lekvárokról sem. A vegán gofri pont olyan finom, mint az eredeti, de cserébe kevésbé nehezít el, mint a tojásos, tejes, vajas változat.

A palacsinta – amiben a lehetőségek végtelenek

Ki mondta, hogy a palacsinta csak rengeteg tojással működik?! Nem mondott igazat!

A palacsinta valójában egy lazára kevert vizes/tejes-lisztes massza, amiben a tojás kétségtelenül fontos, összetartó szerepet tölt be, de könnyen helyettesíthető például valamilyen gyümölccsel, zöldséggel.

Áttört banán, barack, almapép, sőt akár sütőtök is remek a masszába, de vannak, akik útifűmaghéjjal helyettesítik a tojást. A tej-szódavíz aránya ugyanúgy működik a növényi tejekkel is, ízben pedig gyakorlatilag végtelenek a lehetőségek, hiszen mindegyik növényi tej más és más aromát ad hozzá a kész palacsintához, de biztos, hogy egyik sem árt neki.

Tejberizs

Ha van desszert, ami még a profi szakácsok szerint is sokkal finomabb vegán változatban elkészítve, akkor az a tejberizs, amit készíthetünk gyakorlatilag önmagával főzve, azaz rizstejjel, de még finomabb, ha például kókusztejjel főzzük. Utánozhatatlanul krémes, mély aromát ad a kész édességnek, amit aztán sokkal kevésbé kell édesíteni is, hiszen a kókusz aromája eleve édeskés. Kóstoljuk meg egyszer így elkészítve, és könnyen lehet, ezentúl csak így fogjuk készíteni ezt a finomságot.

Túrógombóc, ami sosem látott túrót

Az igazán finom túrógombóc titka, hogy egyszerre konzisztens és krémesen lágy, habos finomság – ezt az állagot nem is olyan könnyű létrehozni, ki kell kísérletezni a túró és a búzadara megfelelő arányát, hogy végül ne szétfolyó vagy épp vasgolyó keménységű gombócokat kapjunk. Ha viszont elfelejtjük a túrót, és kipróbáljuk, milyen kölesből készíteni ezt az édességet, nagyon meg fogunk lepődni. Nemcsak sokkal könnyebb tökéletes állagú gombócokat főzni így, hanem ízükben is a túróval tökéletesen megegyező finomságot kapunk. Hihetetlen, de működik, a főtt kölesgombócnak túró íze van.

Banánkenyér – az otthoni kényeztetés

Vannak, akik rajonganak érte, mások sosem fogják megszeretni az ízét. Való igaz, hogy banánkenyér egy megosztó műfaj, hiszen az érett, édes banánból készülő süteménynek jellegzetes íze van, de általában azért sem szoktak rajongani érte, mert túl tömény, kemény, nehezen rágható darabok készülnek belőle. Meg kell találni azt az állagot, ahol a banán nem nehezíti túl a süteményt, a liszt és a nedves összetevők aránya megfelelő, de az biztos, hogy ehhez nem szükséges tojást és sok vajat használni, nyugodtan váltsuk ki ezeket növényi alapú hozzávalókra.

Mivel a banán eleve helyettesíti a tojást, az is nyugodtan elhagyható, viszont mindenképp kerüljön a sütemény tetejére a sütés végén valamilyen édes szirup (agavé, cukor, juhar), ami átjárja a tésztát, és még szaftosabbá teszi ezt a finomságot.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több vegán tartalom:

Címlapról ajánljuk

További cikkek