Eddig tartsd a hűtőben a felbontott élelmiszert, hogy ne legyen bajod!

Valóban tilos a felbontott konzervet, a hűtőben tartott főttételt, alapanyagot 4 napon túl elfogyasztani? Erről megoszlanak a vélemények, de van pár tippünk, ami segíthet!

Ugye veled is előfordul már, hogy a felbontott konzervet vagy a lábasban elrakott főtt ételt pár nap múlva kivetted a hűtőből, megszagoltad, megnézted, hogy nincsenek e rajta penészfoltok, majd jóízűen hozzá láttál? Nem biztos, hogy jól tetted, ha ezt a kibontástól, főzéstől számított 4 napon túl tetted meg!

Az amerikai élelmiszerhatóság (FDA) ajánlása szerint a felbontott élelmiszerek, alapanyagok maradékait a felbontástól számított 3, legfeljebb 4 napon belül fel kell használni – akkor is, ha a hűtőben tartjuk őket! Hozzáteszik, hogy a főtt maradékokat az elkészítés után két órával hűteni vagy fagyasztani kell, és a hűtés után négy nappal kell megenni vagy kidobni.Szakértők szerint azonban az ilyen szabályok sok esetben túl szigorúak, és nem veszik figyelembe az egyes élelmiszere eltérő jellegzetességeit és minőségi különbségét.

Nézzük, mit tehetsz, ha biztosan el akarod kerülni a kellemetlenségeket:

  • Ellenőrizd a hűtőszekrény hőmérsékletét, hogy az ételeket elég hidegen tartja-e! Hűtsön 1 és 4 Celsius fok között a hűtőd.
  • A hűtőszekrény hátulja általában hidegebb, mint az eleje és az ajtaja, ezért helyezzük oda a kényes élelmiszereket!
  • Ne habozzunk a dobozunkra cetlit, ragasztószalagot helyezni, és ráírni a hűtőbe kerülés pontos dátumát!
  • Ha nem tudjuk, mikor kerül újra sorra az étel vagy az összetevő, fagyasszuk le bátran!
  • Ha túl meleg az étel ahhoz, hogy gyorsan a hűtőbe kerülhessen, szedjük szét kisebb dobozokba, edényekbe – ezzel kevesebb baktérium keletkezhet, de a kórokozók szaporodását egy kis sav, például ecet és citromlé hozzáadásával szintén megakadályozhatjuk.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStockvia

Címlapról ajánljuk

További cikkek